Kinek jár a segítség, ha megfelelő adatok sincsenek a szegénységről? – súlyos hiányosságokat tárt fel az iskolakezdési támogatás bevezetése

A kormány saját bevallása szerint sem tökéletes az iskolakezdési támogatások rendszere a bevezetés évében, az ellenzék pedig azonnal támadásba is lendült, hiszen a programígérethez képest egyelőre kevesebbekhez jut el a 100 ezer forint. A felelős helyettes államtitkár szerint nincs megfelelő állami adatbázis, amely alapján meg lehet állapítani a jogosultságot, de az sem biztos, hogy egy ilyen létrehozása teljesen megoldaná a problémát.

A rendszer nem tökéletes, lesz, aki nem rászoruló, mégis kap támogatást, és lesz, aki óhatatlanul kimarad – így foglalta össze Magyar Péter a fejenként 100 ezer forint értékű iskolakezdési támogatások első évét. A miniszterelnök július elején jelentette be, hogy az első, 50 ezer forintos részletet közvetlenül utalják augusztusban a szülőknek, a második azonban már utalvány vagy kártya formájában érkezik az ősszel.

Ekkor derült ki az is, kik lesznek jogosultak a támogatásra:

  • a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők,
  • az emelt összegű családi pótlékban részesülő tartósan beteg, súlyos fogyatékossággal élő gyerekek,
  • a sajátos nevelési igényű gyerekek, valamint a Dobbantó programban és a műhelyiskolai képzésben részt vevő fiatalok,
  • minden olyan gyerek, aki egyszülős családban nevelkedik, 
  • a gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőknél nevelkedő gyerekek és az árvaellátásban részesülők. 

A kormány úgy számolt, ezekkel a feltételekkel 400 ezer gyereket tudnak támogatni, vagyis 40 milliárd forintot szánnak a költségvetésből a beiskolázásra. Magyar Péter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az új támogatási forma bevezetése bonyolult feladat, különösen azért, mert az előző kormányzattól gyakorlatilag nem örökölt az állam „normális szociális nyilvántartást”. Magyar szerint ez nem véletlen: az eddigi juttatások nem igazán tettek különbséget az eltérő anyagi helyzetű családok között, azt is hozzátette, „lehetne sokkal jobban differenciálni, fogunk is”. 

Arról, hogy mit is értett a szociális nyilvántartás alatt a miniszterelnök, a Szociális és Családügyi Minisztériumot kérdeztük.

Hozzászólások