Magasles zúzott halálra egy férfit Borotán

Rádőlt egy magasles Borota közelében egy 57 éves férfira. A felsőszentiváni lakos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani − közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

  • MTI MTI
Magasles zúzott halálra egy férfit Borotán

A mintegy 7 méteres magaslest a tulajdonosai át akarták helyezni, ezért egy teherautó emelő-rakodó szerkezetével felemelték, de a faszerkezet kicsúszott a rakodókanálból, s maga alá temette a férfit − mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra.

A súlyosan sérült férfit a borotai orvosi rendelőbe szállították, de az orvos már nem tudott rajta segíteni − fűzte hozzá a szóvivő. A rendőrség ismeretlen tettes ellen, foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.