„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Halálos kerékpáros baleset történt a 47-es főúton Csongrád megyében - közölte a rendőrség.
Életét vesztette egy kerékpáros, akit egy autó gázolt el a 47-es főúton Hódmezővásárhely és Orosháza között hétfő este - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Az autós Székkutas felől tartott Kakasszék irányába, amikor elgázolta az út szélén haladó kerékpáros férfit. A bicikli nem volt kivilágítva, a férfi nem viselt láthatósági mellényt, sötét ruhában volt a szemerkélő esőben. A balesetben a kerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A 47-es főút érintett szakaszát a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták- tette hozzá az alezredes.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.