Közel 60 milliót autózik el havonta az Orbán-kormány

A Népszabadság szerint száztizennégy autóra és nyolcvannégy sofőrre havi 58,5 millió forintot költ a második Orbán-kormány. A miniszterelnök egyelőre csak azt a kisbuszt használja, amellyel ellenzéki pártelnökként is rendszeresen utazott, s amelyet az állam jelképes összegért bérel egy magáncégtől.

  • MTI/Népszabadság MTI/Népszabadság
Közel 60 milliót autózik el havonta az Orbán-kormány

A lap emlékeztet: csaknem 120 milliárdos megtakarítást remélt és remél az új kormány attól, hogy leállította a kormányzati beszerzéseket; teljes telefon-, gépkocsi- és bútorbeszerzésstopot hirdettek. Előbbi összeget nemcsak ebből, hanem a tárcák és állami alapok kiadásainak és külső megbízásainak felülvizsgálatától is várják. 

 Az Orbán-kabinet rendeletet adott ki, amelyben szabályozta az állami vezetőknek járó juttatásokat, benne azt is, kinek milyen autó jár. Eszerint csak a miniszterek és az államtitkárok kapnak felső kategóriás kocsit, sofőrrel, míg a közigazgatási államtitkárok, helyettes államtitkárok, kabinetfőnökök, kormánybiztosok és közigazgatási hivatalvezetők középkategóriás autóra jogosultak, sofőr nélkül.

A lap kérdésére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkársága azt közölte: az állami vezetők jelenleg száztizennégy gépkocsit vesznek igénybe, és nyolcvannégy gépkocsivezetőt fizetnek. A flottában szereplő kocsik átlagéletkora négy-hét év, felszereltségük egy-két kivételtől eltekintve szériafelszereltség. Az államtitkárság jelezte azt is: új autók beszerzésére nem került sor, a jelenlegi állami vezetők a korábbi kormány által használt járműveket „örökölték”. A minisztériumok autóhasználattal kapcsolatos költségei átlagosan 58,5 millió forintot tesznek ki havonta, vagyis mintegy hétszázmillió forintot évente.

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.