MSZP: maffiózókat tüntet ki az Orbán-kormány

Október 23-án Orbán Viktor előterjesztésére olyan cég vezetőjét tüntette ki a magyar állam a Magyar Köztársaság csillaggal ellátott középkeresztjével a Parlamentben, akit Joaquín Almunia versenyjogi biztos – miután húszmilliárd forintra büntette az EU – így minősített: „a vezetői maffiaszerű kartellben manipulálták termékeik árát, és azzal sok százmillió eurós kárt okoztak a fogyasztóknak” – írja hétfői közleményében Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője.

  • hvg.hu hvg.hu
MSZP: maffiózókat tüntet ki az Orbán-kormány

"Mindezt a szörnyűséget tetézendő ennek a maffiaszerű kartellben működő, árakat manipuláló és fogyasztókat becsapó cégnek a vezetőjét, Wendelin von Boch-Galhau urat Orbán Viktor úgy minősítette, mint a tisztesség és nyereség egymásra találását, mely a kormányfő szerint követendő példa" - olvasható a közleményben. "Sőt, Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester, egyszersmind frakcióvezető az egész ország főhajtását fejezte ki a kitüntetett munkássága előtt. A legborzalmasabb azonban az, hogy a köztársaság elnöke, Schmitt Pál államfő szerint Boch-Galhau úr a személyes példaadásával őrzi közöttünk az ötvenhatos forradalom lángját" - írja az MSZP-s képviselő.

"Már csak az a kérdés, hogy ezt követően milyen vastag bőr kell ahhoz, hogy erkölcsről, tisztességről, korrupcióellenességről prédikáljon az Orbán-kormány? Az ilyen és ehhez hasonló tettek miatt várunk mindenkit november 27-én 11 órakor a Papp László Sportarénában tartandó MSZP-s rendezvényre, hogy együtt értékeljük a hazudozó Fidesz-KDNP kormány eddigi munkáját" - végződik a közlemény.