Szilvásy cáfolja Budai Gyula vádjait és perel

Szilvásy György cáfolja és rágalomnak tartja, hogy bármilyen köze lett volna Budai Gyula állítólagos megfigyeléséhez, ezért jogi úton próbál elégtételt szerezni igazának.

  • MTI MTI
Szilvásy cáfolja Budai Gyula vádjait és perel

A volt titokminiszter úgy fogalmazott: ez a Fidesz-vezetők és Budai Gyula által is generált elszámoltatási hisztéria újabb állomása, tények és bizonyítékok nélküli hírbehozás, a Gyurcsány-, illetve a Bajnai-kormány tagjainak lejáratása. Hozzátette: ezt most olyan mértékűnek tartja, hogy jogi úton is megpróbál elégtételt szerezni magának.

Szilvásy György úgy látja, Budai Gyula nyilatkozata része annak a nem sikertelen küzdelemnek, amelyben az UD Zrt.-vel kapcsolatos agymosás folyik egyes kormánypárti politikusok részéről. "Most már azt akarják elhitetni az emberekkel - egy újabb megfigyelési botrányt felépítve -, hogy az MSZP működtet árnyék-titkosszolgálatot, de mindezekből az állításokból egy szó sem igaz" - szögezte le.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megfigyelték két éven át, 2008 és 2010 májusa között. Tájékoztatása szerint a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Benedek Fülöp volt államtitkár ellen folytatott büntetőeljárása keretében egy házkutatás során a személyére vonatkozó megfigyelésre, telefonbeszélgetéseinek lehallgatására utaló és politikusokkal való kapcsolattartásával összefüggő iratokat foglaltak le. Úgy fogalmazott: a megfigyelésére vonatkozó iratok tartalmából egyértelműen kitűnik, hogy azokat vagy titkosszolgálati, vagy korábban a titkosszolgálatnál dolgozó szakemberek hajtották végre.

Budai Gyula azt mondta, a megfigyelése akkor gyorsult fel, amikor Szilvásy György volt titokminiszter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz került mint humánpolitikai főigazgató. "Szilvásy Györgynek megvoltak a titkosszolgálati kapcsolatai" - vélekedett.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.