Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Hírt TV Célpont című műsora szerint megfigyelték az előző ciklusban Vitézy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. nemrégiben kinevezett vezérigazgatóját. Még azt is tudták, mikor rendel pizzát.
Az elhangzottak szerint Vitézy Dávidot akkor kezdték megfigyelni, amikor vizsgálatot kezdeményezett a BKV-nál a tanácsadói szerződések és a végkielégítések ügyében. Vitézy Dávid ekkor a Városi és Elővárosi Egyesület (VEKE) szóvivőjeként és a BKV felügyelő bizottságának Fidesz által delegált tagjaként tevékenykedett.
A műsor szerint a jelenlegi BKK vezérigazgatót 2007-től figyelték; feltérképezték napi kapcsolatait, kiderítették, hogy mely médiumok újságíróival beszél, leellenőrizték ismerőseit.
"Egyes szerződések kikérésével, még akár csak kérdések feltételével is komoly üzleti érdekeket kezdtem sérteni. Az nyilvánvalóvá vált, hogy azok akik a várost irányítják, elsősorban Hagyó Miklós, akkori főpolgármester-helyettes és környezete, nem válogat az eszközök között" - mondta Vitézy Dávid.
A Hír TV birtokába került anyagból kiderül: Vitézy megfigyelői azzal is tisztában voltak, hogy mikor száll metróra, mikor vásárol autópálya-matricát, mikor rendel pizzát, lakásról és rokonai lakhelyéről még fotót is készítettek
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.