Késések a Nyugati pályaudvaron egy leszakadt felső vezeték miatt

Fennakadások vannak a vonatközlekedésben, miután egy Nyugati pályaudvarról Szolnokra induló személyvonat áramszedője hétfő délután eltört és leszakította a felső vezetéket - közölte a Mávinform.

  • MTI MTI
Késések a Nyugati pályaudvaron egy leszakadt felső vezeték miatt

A közlemény szerint jelenleg több vágányon nem tud sem fogadni, sem indítani vonatot a pályaudvar. Emiatt a Szolnok irányába, illetve onnan közlekedő szerelvények csak Kőbánya-Kispest állomásig közlekednek és onnan is indulnak. Az esztergomi, a szobi, valamint a veresegyházi vonatok 10-15 perc késéssel közlekednek. A monori elővárosi vonatokat nem indítják el. Helyettük valamennyi zónázó vonatot megállítanak valamennyi állomáson és megállóhelyen. A MÁV-START Zrt. intézkedett, hogy az érvényes bérlettel, menetjeggyel rendelkező utasok az Nyugati pályaudvar és Kőbánya-kispest között a BKV metró szerelvényeit (2-es és 3-as) igénybe vehessék. Egyes szerelvényeket befogad a pályaudvar, de ezek a vonatok 50-60 perc késéssel tudnak csak közlekedni. A leszakadt felső vezetéket várhatóan csak a késő esti órákra tudják megjavítani. A menetrendszerű közlekedés kedd hajnalra állhat  helyre - áll a közleményben.


 

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.