Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Január 1-je után több ponton megváltozik a KRESZ, így például szombattól nem előzhetnek a 7,5 tonna össztömeget meghaladó teherautók az autópályákon, valamint a kétszer kétsávos autóutakon reggel hat és este tíz óra között.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivői irodája pénteken az MTI-nek küldött közleményében emlékeztet arra, hogy a most bevezetett korlátozás a vontatós, valamint a pótkocsis járműszerelvényekre is vonatkozik. A KRESZ módosítása vonatkozik az előzési tilalommal érintett gépjárművek közötti követési távolságra is. E szerint a tilalom hatálya alá tartozó járműveknek olyan követési távolságot kell tartaniuk, hogy közéjük legalább egy - az abban meghatározott előzési tilalom hatálya alá tartozó - járműszerelvény biztonságosan besorolhasson.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az említett körbe tartozó gépjárművek között legalább 68 méter távolságot kell tartani óránkénti 80 kilométeres sebesség esetén. (E járművek legnagyobb megengedett sebessége az autópályákon és az autóutakon 80 kilométer óránként.)
Amennyiben a tehergépkocsi korlátozás alá nem eső jármű, például egy személyautó mögött halad, a követési távolságnak legalább 50 méternek kell lennie (ugyancsak 80 kilométeres sebesség esetén). A módosítások a közúti közlekedés könnyítését, biztonságosabbá tételét szolgálják - írja az ORFK. Mint rámutatnak, ha egy kamion az alacsony sebességkülönbség ellenére egy másik előzésébe kezd, hosszú kilométereken át eltarthat amíg elé tud kerülni. Eközben a két tehergépjármű mögött sok jármű torlódik fel, ezek kénytelenek végigvárni a sokszor indokolatlan és veszélyes manővert.
Az ORFK szerint az új jogszabály bevezetésével csökkennek a menetidők, nő a haladási sebesség a belső forgalmi sávban, mérséklődnek a baleseti kockázatok, valamint a jogszabály a tranzitforgalomban áthaladó külföldi kamionok forgalmat lassító előzéseit is visszafoghatja. Az Országgyűlés december 20-án több, a közlekedést érintő jogszabály-módosítást fogadott el. Eszerint például a jövőben távoktatás keretében is elvégezhető lesz az elméleti KRESZ-oktatás, ugyanakkor a járművezetői vizsgabiztosok, szakoktatók és iskolavezetők képzése szakirányú műszaki felsőfokú oktatási intézményekbe terelődik.
A képviselők döntése értelmében a közúti ellenőrzés során a gyorshajtás, vagy a biztonsági öv használatának elmulasztása, illetve a tilos jelzésen való áthaladás és az ittas vezetés esetén is 10 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedő helyszíni bírság szabható ki. A törvény emellett megtiltja mindenféle reklámhordozó elhelyezését a közutak közvetlen környezetében, illetve a lakott területen kívül az úttest mellett is. A tilalom utóbb esetben csak a négy négyzetméternél kisebb reklámtáblákra, valamint a benzinkutak cégjelzéseire és a közlekedés biztonságát szolgáló közérdekű tájékoztatásokra nem vonatkozik.
A közlekedési hatóság a rendelkezéseket megszegő ingatlantulajdonosokat a szabálytalanul elhelyezett reklámok eltávolítására, illetve félmillió forintos bírságra kötelezheti. A változtatások az autóbusz- és vasúttársaságoknak is lehetővé teszik az elektronikus biztonságtechnikai felvételek készítését a járművökön és a megállókban. A jogalkotók ettől alkalmazottaik és az utasok, valamint a vagyontárgyak és poggyászok biztonságát remélik.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.