Elsöprő Fidesz-KDNP-támogatottságot mér a Medián

A Medgyessy-kormány működésének kezdeti megítéléséhez hasonló derűlátás övezte a második Orbán-kormány első hónapjait. Az állampolgárok 53 százaléka szerint idáig jó vagy nagyon jó teljesítményt nyújtott az új kabinet (Medgyessyék hasonló időszakában ez az érték 58 százalék volt), vagyis jobb a megítélése, mint az 1998-as első Orbán-kormányé (45 százalék), és sokkal jobb, mint a Gyurcsány-kormányé volt 2006 júliusában (27 százalék).

Bánkuti András

A tavasszal bekövetkezett fordulat jelentős változást idézett elő a korábban nagyon borúlátó közhangulatban is: a választásokat megelőző hónapokban mért 13-15 százalékról májusban egy csapásra 35 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az országban jó irányba mennek a dolgok. Ez az arány júniusban aztán 45 százalékra ugrott, és júliusban is ezen a szinten maradt. Így 2006 tavasza óta először fordult elő, hogy többen vannak az optimisták, mint a pesszimisták. Ezzel egy időben a gazdasági közhangulatban is új fejezet kezdődött: a lakossági vélekedéseket kifejező konjunktúraindex értéke már májusban magasabbra emelkedett, mint 2006 nyara óta bármikor, azóta pedig tartja magát. A növekedés elsősorban a Fidesz- és a Jobbik-szavazók hangulatváltozásának tulajdonítható, de április óta összességében az előző kormánypárt megmaradt szavazóközönségén kívül minden csoport hangulata javult.

A választásokat követően először a lakosság jövőbeli várakozásai lettek lényegesen optimistábbak, bár ebben már jóval korábban, a 2009 márciusi mélypont után javuló tendencia kezdődött. Ezzel a korábbinál is élesebben elváltak az elmúlt és a következő időszakra vonatkozó vélemények. Májusban mérte a Medián az általa valaha tapasztalt legnagyobb különbséget a mögöttünk hagyott és az előttünk álló 12 hónap átlagos értékelése között. Az utóbbi két hónapban valamivel szerényebbek lettek a jövőre vonatkozó várakozások, miközben fokozatosan javul az elmúlt 12 hónap értékelése – ez utóbbi főleg a Fidesz-táborban figyelhető meg, feltehetően inkább az új kormánnyal való elégedettség megnyilvánulásaként, és kevésbé a múlt „megszépülése” miatt.

Közvetlenül a választások után, májusban tehát, nemcsak a győzteshez húzás szokásos jelenségét (a Fidesz–KDNP-nek a tényleges választási eredményt is messze felülmúló támogatottságát) tapasztalhattuk, de különös módon a kérdés teljesen irreális volta ellenére igen nagy számban mondták a válaszadók azt is, hogy „ha a közeljövőben új parlamenti választások lennének”, biztosan elmennének szavazni.

A kormányoldal népszerűsége a következő két hónapban is nagyon magas maradt, de a részvételi hajlandóság már júniusban visszaesett a választások előtti szintre, júliusban pedig tovább csökkent. E visszaesés az egyes pártok szavazótáborában nem egyenletesen oszlik el: a „biztos” szavazók aránya az MSZP-szimpatizánsok körében változatlanul 57 százalékos, a Fidesz közönségében viszont 71-ről 63 százalékosra mérséklődött. Ez magyarázza, hogy bár a Fidesz híveinek száma júniusról júliusra lényegében nem változott (körülbelül négymillió), a biztos szavazók körében a kormánypárt és az MSZP között valamelyest szűkebbre (72:12-ről 66:15-re) zárt a még így is rendkívül tág olló.

A Fideszhez hasonlóan elbizonytalanodott a korábban nagyon elszánt Jobbik-szimpatizánsok egy része is: májusban még 82 százalékuk, két hónappal később pedig 63 százalékuk állította, hogy egy új választáson az urnához járulna. Ennek ellenére a Jobbik csak két százalékpontot veszített a választani tudó „biztos” szavazók körében májusban elért 14 százalékból. Az LMP támogatottsága viszont ugyanennyivel gyarapodott, és most 6 százalékon áll.

Hiába stabilizálták a helyzetüket az ellenzéki pártok, a Fidesz fölénye a potenciális szavazatokat tekintve továbbra is mintegy kétharmados, ami parlamenti arányokra fordítva ennél is nagyobb mandátumtöbbséget jelentene. Persze a mostani kormánypártot sem kerüli el a mindenkori hatalmon lévők sorsa. Hosszú idő után először most júliusban növekedni kezdett azok aránya, akik semmiképp sem szavaznának rá, miközben az MSZP korábbi hatalmas elutasítottsága csökkenni kezdett.

A kormányváltást követően jelentős változások következtek be a legismertebb vezető politikusok népszerűségében. Orbán Viktor támogatottsága májusban volt a csúcson, bár az akkori 68 százalékos népszerűségi indexe jelentősen elmaradt az előző választási győzelme után tapasztalt 1998. májusi 77, majd júniusi 80 százaléktól. Májusról júliusra a miniszterelnök kedveltsége számottevően csökkent (elsősorban a Jobbik-szavazók és a pártpreferencia nélküliek körében), ennek ellenére a júliusi politikusrangsor élére kerülhetett, a korábban listavezető Sólyom László ugyanis az utóbbi hónapban lényegesen többet veszített népszerűségéből, különösen a legnagyobb választói csoportoknál (a Fidesz-szavazóknál és az úgynevezett „bizonytalanoknál”). Úgy tűnik, a távozó köztársasági elnök mellett az államfői tisztújítás napirendre kerülésekor megjelent „szimpátiaszavazatok” most elszivárogtak, Sólyom népszerűsége ugyanis újraválasztásának elmaradása után lényegében a parlamenti választásokat megelőző szintre állt vissza.

 Az augusztus elején hivatalba lépő új államfő, Schmitt Pál most valamivel népszerűbb, mint abban az időszakban (2003 és 2007 között), amikor a Fidesz alelnöke volt, de köztársasági elnökké választásával csak az ismertsége emelkedett, a népszerűsége július elejére éppenséggel csökkent valamelyest. Mostani támogatottsága ráadásul elmarad attól, amit Sólyom esetében láthattunk a megválasztását követően, 2005 nyarán. Sólyomot az akkori kormánypárti és ellenzéki szavazók közel azonos arányban kedvelték, Schmitt támogatottsága viszont egyáltalán nem egységes: a fideszesek négyötöde, ám az MSZP és a Jobbik szavazóinak kevesebb mint a negyede látja szívesen.

 Míg a legnépszerűbb politikusok képzeletbeli dobogóján a jelenlegi legfőbb közjogi méltóságok állnak, az új kormánytagok jellemzően a közepesnél is alacsonyabb támogatottságot tudhatnak maguk mögött. Május óta különösen nagy a negatív változás Varga Mihály és Navracsics Tibor, valamint Kósa Lajos esetében. A kormányzat két frontemberének népszerűségét nyilván a szaporodó konfliktusokban vállalt szerepük koptatja, míg a Fidesz-alelnök debreceni polgármester megítélésének államcsődöt vizionáló elhíresült megszólalása árthatott. Ráadásul nincs olyan vezető politikus, aki az utóbbi két hónapban az ismertsége növekedésével a népszerűségét is növelni tudta volna, és ez azokra a kormánytagokra (Fazekas Sándor, Fellegi Tamás, Hende Csaba, Réthelyi Miklós) is igaz, akik alacsony ismertségük okán egyelőre nem szerepelnek a listán. Pintér Sándor az egyetlen, aki május eleje óta növekvő ismertsége mellett sem veszített támogatottságából, ám a legismertebb politikusok között így is ő a legnépszerűtlenebb kormánytag.

HANN ENDRE, LAKATOS ZSUZSA