Az ünnepi közgyűlés, ahol Kövér László szónokolt, a somogyi megyecímer adományozásának 513. évfordulója alkalmából rendezték. A politikus azt mondta, hogy elmúlt 8 évet elhibázott, és embertelen gazdaságpolitika jellemezte. "Miközben teret engedtek a gátlástalan magánérdekek érvényesülésének, az emberek mindnapjain spóroltak; iskolákon, kórházakon, sporton, honvédelmen, kultúrán, környezetvédelmen. Ezzel nem csak a jelent élték fel, hanem majdnem a jövőt is" - fogalmazott Kövér.A parlament elnöke vadvízi evezéshez hasonlította a kormányzati munkát, amelynek szabályai szerint mindig egy evezőcsapással gyorsabbnak kell lenni a sodrásnál, hogy irányítható maradjon a csónak. Nagyon nehéznek nevezte azt az utat, amin az országnak végig kellett mennie az elmúlt fél évben. Úgy vélte: sietve kellett meghozni a szükséges törvényeket, megtenni a szükséges intézkedéseket, ügyelve arra, hogy egy lépéssel megelőzzék a válságot. Elismerte, hogy ebben a sietségben nem volt minden tökéletes. "Elfogadva a jogos kritikákat szeretném leszögezni, nagyon gyorsan tettük amit tettünk, de kapkodás nem volt" - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy az eddigi kormányzati munka első eredményei lassan beérnek: kinyitottak az első kormányablakok, a személyi jövedelemadó csökkentéssel úgy támogattak 600 ezer gyermeket nevelő családot, hogy senkire sem tettek újabb terheket. Megteremtették a feltételeket ahhoz, hogy a magyar honvédség tartalékát újra felépítsék, és lassan javulni kezd a közbiztonság - sorolta a politikus. Fontos eredménynek nevezve, hogy gazdasági téren elkerülte a kormány azokat a csapdákat, "hatástalanítva időzített bombákat", amelyeket az előző kormánytól örökölt.2011-ről szólva azt mondta, hogy nagyon munkás év lesz. Szerinte, ehhez a munkához szükség lesz észre, szívre, elkötelezettségre, kitartásra és bátorságra. "Miközben lesznek, akik hitetlenkednek, gúnyolódnak, gáncsoskodnak, és nemtelenül támadnak" - tette hozzá.
Kövér vadvízi evezéshez hasonlította, amit csinálnak
Kövér László szerint az elmúlt fél évben a kormányzati munkát hatalmas rohanás jellemezte, és 2011 is nagyon "munkás" esztendőnek ígérkezik. Az Országgyűlés elnöke erről csütörtökön Somogy megye ünnepi, balatonboglári közgyűlésén beszélt.
Közvetlenül az új legfőbbügyész-jelölt bejelentése után beszél Magyar Péter a Parlamentben – élő
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Elfogadta az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
„Sok gyerekről tudom, hogy nekünk köszönhetően úszták meg a hajléktalanságot” – a fociegyesület, amely Szöulig röptette az állami gondozásban felnőtt gyerekeket
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Békemenet helyett zászlómenetet szerveznek október 23-án a fideszesek
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Megvannak a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökhelyettes-jelöltjei
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Milyen egyéni döntések állnak a nagy gazdasági változások mögött? Ennek a modelljéért járt a Nobel-díj
A nehéz orbáni időkben a szabadságot jelképező Sanyi kakast a róla szóló film rendezője mutatja be a New York Timesban
Öt mondatban értékelte a Fidesz az elmúlt fél évet
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Az énekes kényszeredett mosollyal tűrte Sebestyén Balázs, Ráskó Eszter és Puskás-Dallos Peti gúnyolódását.