Több ezren tüntettek a sajtószabadságért a Kossuth téren

A hvg.hu tudósítója szerint több ezren gyűltek össze a pénteki tüntetésen a Parlament előtt, amelyet a Facebookon hirdettek meg a sajtószabadságért. Kisgyerekektől az idősekig szinte minden korosztály képviseltetette magát a rendezvényen, amely fél hét után pár perccel ért véget. Újabb demonstrációt is meghirdettek ugyanakkor: január 27-ére.

  • hvg.hu hvg.hu
Több ezren tüntettek a sajtószabadságért a Kossuth téren

A tömeg a metróállomás és a Néprajzi Múzeum közötti területen gyűlekezett, és folyamatosan érkeztek az újabb érdeklődők, demonstrálók. A szónokok között volt Bakács Tibor, de fellépett egy sajtószabadságról rappelő előadó is. A szervezők kiemelték, hogy a budapesti tüntetéssel párhuzamosan, de legalábbis ugyanezen a napon Varsóban, Bécsben és Pécsett is voltak demonstrációk a sajtószabadságért.

Gryllus Dorka olvasta fel a kiáltványt, amelyet a szervezők fogalmaztak meg, és amely a médiatörvény módosítását követeli, és független médiahatóság felállítását akarja. Bródy János pedig jól ismert dalát énekelte: "Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa..." Bródy szerint 40 éve is volt nemzeti demokrácia, csak akkor népinek hívták. A színpadon látható volt egy plakát, amely a Parlament bejáratát ábrázolja. Erre tűzték ki a Gryllus Dorka által felolvasott kiáltványt.

Bakács Tibor azt kérte a résztvevőktől, hogy küldjenek e-maileket az orbanviktor@orbanviktor.hu címre. Ezt a kérést többször is megismételte. A tömeg mobilizálása nem nagyon sikerült a szónokoknak, így például amikor azt akarták skandáltatni a sokasággal, hogy "itt vagyunk!" - nos, ezt nem nagyon akarták ismételgetni az emberek.

Gryllus Dorka olvasta fel a kiáltványt
Túry Gergely

A tömegben feltűnt György Péter esztéta is - jelentette helyszíni tudósítónk. Zászló kevés volt, magyar lobogóval jöttek azok, akik zászlót hoztak magukkal. 

Túry Gergely

A tüntetés fél hét után pár perccel ért véget. Bakács Tibor megkérte az embereket, hogy békésen menjenek haza, a résztvevők ezután oszladozni kezdtek, a demonstrálók jó hangulatban hagyják el a teret - jelentette tudósítónk. A szervezők bejelentették, hogy január 27-én újabb demonstrációt tartanak.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.