Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Rablás és súlyos testi sértés kísérletének gyanújával négy útonállót vett őrizetbe a rendőrség Nyíregyházán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság.
A gyanúsítottak, akik 15 és 39 év közötti kótaji, buji, ibrányi és nyírbogdányi lakosok, szombatra virradó éjjel az egyik nyíregyházi utcán támadtak egy 24 éves férfira, bántalmazták, majd elvették telefonját és ezer forintját. A megtámadott férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A rendőrség az ügyben szemtanúként hallgatott ki egy 39 éves nyírbogdányi férfit, aki megpróbálta másokra terelni a gyanút, de kiderült, hogy ő is részese volt a rablásnak. Utána hamarosan elfogták társait is. A rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatásba helyezésüket a bíróságon. A nyomozókat félrevezetni próbáló nyírbogdányi férfi ellen hamis tanúzás miatt is eljárás indul.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.