Kilenc év erőszakos közösülés és kifosztás miatt

Az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva kilenc év fegyházbüntetésre ítélte és kilenc évre eltiltotta a közügyektől a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság pénteken azt a kisvárdai férfit, aki megerőszakolt egy középkorú asszonyt; az ítélet jogerős.

  • MTI
Kilenc év erőszakos közösülés és kifosztás miatt

A 33 éves Zs. Attilát – mint többszörös visszaesőt – erőszakos közösülés és kifosztás bűntettében találta bűnösnek a másodfokon eljáró bírói testület. A férfi 2009 augusztusában Kisvárdán az utcán leütötte a 39 éves T. Miklósnét, majd az eszméletét vesztett nőt a helyi köztemetőbe vitte, ahol megerőszakolta és kifosztotta.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.