szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja szerint a Fidesz-kormány ez elmúlt kilenc hónapban szó szerint az éhezés szélére tolta Magyarország lakosságának nagy részét.

Az ellenzéki politikus szombaton, Budapest XIV. kerületében tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, több millió ember nem tud mit enni, sőt közülük sok százezernek a kilakoltatás rémével is szembe kell néznie.

A tájékoztatón szintén részt vevő Demeter Márta, az MSZP XIV. kerületi önkormányzati képviselőjelöltje aláhúzta: az MSZP tiltakozik az életszínvonal Zuglóban is érezhető csökkenése ellen, ami elsősorban az élelmiszerárak emelésének és a közüzemi számlák drágulásának, illetve a munkabérek visszaesésének tudható be. Kérdésre válaszolva elmondta, a kilakoltatások elleni fellépés jegyében olyan helyi és országos megoldásokat dolgoznak ki, amelyek segítenek a probléma megoldásában.

Demeter Márta emlékeztetett: a kerületben április 10-re írtak ki időközi választásokat, mivel - mint mondta - a fideszes Garaba Imre "becsapta és cserben hagyta a kerület lakóit", amikor lemondott mandátumáról.

Szanyi Tibor szintén kérdésre reagálva hozzátette, hogy Gyurcsány Ferenc pénteki beszédében azt a víziót mondta el, amelyet a szocialista párt is hónapok óta hirdet. A szocialista politikus szerint ezt mutatja például, hogy az embereknek az MSZP szerint is vállalniuk kell egy bizonyos önrészt a saját egészségük érdekében, továbbá a párt is a kétkulcsos adórendszer mellett kötelezte el magát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Gazdaság

GfK: a csopaki polgárok a leggazdagabbak, Tiszabőn van a legnagyobb szegénység

A GfK Hungária idén újra elkészítette Magyarország általános vásárlóerő-térképét, amely szerint a legtehetősebb Csopak lakossága, míg a legkevesebb elkölthető jövedeleme a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabő lakóinak van. A megyék rangsorában Budapesté a legnagyobb egy főre jutó általános vásárlóerő, a sereghajtó továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.

MTI Kult

A Szegénység arcai: beszéljünk róla!

Több mint száz filmet mutatnak be a pénteken kezdődő Szegénység arcai című fesztiválon a budapesti Vörösmarty moziban, az alkotások stílusa a mobilkliptől a játékfilmig terjed.