Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Időjárás: havazás, hószállingózás is előfordulhat

Mindenütt erősen felhős, vagy borult lesz az ég, csupán keleten, északkeleten vékonyodhat el, szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet.

  • met.hu met.hu
  • +${remainingCount} szerző
Időjárás: havazás, hószállingózás is előfordulhat

Eleinte északkeleten is, később inkább már csak a délnyugati és a középső országrészben fordulhat elő hószállingózás, gyenge havazás. Az északi, északkeleti szél a Dunántúl nyugati vidékén, és a Tiszántúl északi felén időnként megélénkül, néhol erős széllökés is lehet. A hőmérséklet kora délután -1 és +4, késő este -4, +1 fok között várható.

Keddtől kezdetben több lesz a felhős terület, keleten kevesebb napsütéssel, és elsősorban ott, illetve a középső országrészben alakulhat ki kisebb havazás. A hét második felében a napsütés lesz a jellemző, akkor számottevő csapadék már nem valószínű.

A hidegfrontokkal együttjáró tünetek megjelenésére számíthatunk. Gyakoribbá válhatnak a reumatikus megbetegedésekkel kapcsolatos panaszok.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.