Legalább 50 ezren voltak a sajtószabadság-tüntetésen a szervező szerint

A médiatörvény elleni keddi budapesti demonstráción a szervezők becslése szerint legkevesebb ötvenezren voltak; ezt Vámos Anna főszervező mondta kedd este az MTI-nek.

  • MTI MTI
Legalább 50 ezren voltak a sajtószabadság-tüntetésen a szervező szerint

Az MTI tudósítóinak beszámolója szerint több tízezren demonstráltak a médiatörvény ellen. A portálok és hírügynökségek általában 10 és 30 ezer közé tették a résztvevők létszámát. Az AFP francia hírügynökség tudósítása szerint 30 ezren, az Index hírportál szerint legalább 30 ezren voltak jelen.

A Hírszerző tudósítója a helyszínről azt jelentette, hogy a rendőrök szerint nyolc-tízezren, más források szerint húszezren tüntettek a kormány médiapolitikája ellen, a szabad sajtóért az Erzsébet híd lábánál.

Nagyítás-galériánk a tüntetésről és az ünnep eseményeiről. Kattintson!
Stiller Ákos

A hvg.hu "Sokezres tömeg tüntetett a sajtószabadságért" címmel közölt beszámolót, az fn.hu tudósítójának becslése szerint pedig 10-15 ezer ember gyűlt egybe. A Hír TV honlapján az olvasható, hogy mintegy 10-15 ezren tüntettek a sajtószabadságért Budapesten. Kedd délután nemcsak Budapesten, hanem Debrecenben és Gyulán is demonstráltak a sajtószabadságért. Tüntetés volt Berlinben és Bukarestben is.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.