Az év végén egy magányszemélynél lefoglaltak tizenöt engedély nélkül tartott énekesmadarat. A madarak - csíz, tengelic, erdei pinty, zöldike, csicsörke - a miskolci állatkertbe kerültek, de télvíz idején nem tudták a csicsergő csapatot szabadon engedni - tájékoztatta az intézmény vasárnap az MTI-t. A gyengébbek közül négy el is pusztult, de a megmaradt tizenegy madár közül végül kilencet szabadon engedtek, egy hibrid volt, ezért őt nem lehet a természetbe kiereszteni, az egyik legyengült csíz pedig megerősödéséig egyelőre marad a gondozóknál. Egy ragadozó madár is visszanyerte szabadságát: egy hónappal ezelőtt került be az állatkertbe egy szárnysérült héja, amelyet drótkerítésre akadva találtak meg. Az állatorvosi ellátásnak köszönhetően visszanyerte röpképességét, és kellően megerősödött ahhoz, hogy immár ő is újra a szabad természetben éljen. Az állatkert munkatársai elmondták, hogy sokszor érkeznek hozzájuk olyan madarak is, amelyek önállóan már nem képesek megélni. Januárban érkezett például szárnytöréssel egy szürke gém, szárnyát amputálni kellett, így a madár repülni nem tud, ezért továbbra is az állatkert lakója marad. A tavasz beköszöntével a madártavon helyezték el a gondozók, ahol egyelőre félénken elhúzódik, de remélhetőleg megszokja majd az emberek jelenlétét, és így a látogatók is megcsodálhatják ezt az impozáns gázlómadarat. Az állatkertben a tavasz beköszöntével az oktatóterem előtti aranyhalas tó nagytakarítását is elvégezték már, ilyenkor mindig találkoznak békákkal vagy az ő "nyomaikkal", a tóban ugyanis temérdek mennyiségű békapetét leltek idén is. Ezeket gondosan kiemelik a vízből, majd a tó feltöltése után vissza is teszik, így hamarosan várhatóan ebihalaktól hemzseg majd a víz, amelyekből kifejlődhetnek a kis békák.
Mentett madarakat engedtek szabadon a miskolci állatkertben
A Miskolci Állatkert és Kultúrpark ismét mentett madarakat engedett szabadon, ám maradtak még jó néhányan, amelyek továbbra is gondozásra szorulnak.
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Lezsák Sándor: Nem ügynök voltam, a bíróság előtt fog felelni mindenki, aki ezt az aljas hazugságot terjeszti
Megszólalt Gyurgyák János, miután kiderült, hogy beszervezték
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Még Trump se mondhatja, hogy elcsalták, akkorát buktak – Fülke
A varázslat vége: Trump nemcsak a választást vesztette el, hanem a fonalat is
Szaglógödröcskéinktől is függ, hogy kibe leszünk szerelmesek
Donald Trump szerint „nagyrészt igaz”, hogy az iráni háború miatt szenvedtek súlyos vereséget
J. D. Vance elmondta, szerinte miért buktak ekkorát a republikánusok
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
Az Alkotmánybíróság szerint „semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül” Patyi András ügynökmúltja
Orbán Viktor elárulta, mit kezdett a végkielégítésével
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Bicskanyitogató stílus és ízlésbeli vakfoltok – használt vagy ártott Ókovács Szilveszter a magyar operának?
Hónapok óta szúrós szag terjeng a Hegyvidéken, védőruhás katonákat vezényeltek ki
Megvan Balog Zoltán utódja a Dunamelléki Református Egyházkerület élén
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.