szerző:
InfoRádió

Meglehetősen egyenlőtlen elosztásban juthatnak uniós forrásokhoz a Pest megyei települések, a fő kedvezményezett ugyanis Budapest és környéke. Az egyenlőtlen uniós forráselosztás miatt Nagykőrös mihamarabb - lehetőleg már jövőre - Bács-Kiskun megyéhez csatlakozna.

Nem a megye és a települések között van ellentét, mert ugyanaz a céljuk: hogy külön régiót alkossanak Budapesttől - mondta az InfoRádiónak a Pest Megyei Önkormányzat sajtófőnöke, aki hozzátette: jelenleg Budapest és Pest megye együtt alkotja a közép-magyarországi régiót. Ennek az a hátránya a megye számára, hogy az Európai Unióból érkező forrásoknak csak húsz százaléka jut oda, a többi nyolcvanat Budapest használhatja fel - magyarázta Ambrus András, aki kiemelte: 2013-ig nem lehet változtatni a régió struktúráján, mert addig tart a jelenlegi uniós költségvetési ciklus.

Az EU a támogatásokat a gazdasági mutatók alapján állapítja meg. Budapest nagyon erős GDP-ben Pest megyéhez képest, ezért olyan kategóriába került a megye, hogy a mutatók alapján kevesebb pénz érkezik - fejtette ki a sajtófőnök, aki hangsúlyozta: ha különválna a megye, a gazdasági mutatói alapján több pénzre lenne jogosult.

Éppen az egyenlőtlen uniós forráselosztás miatt Nagykőrös mihamarabb szeretne Bács-Kiskun megyéhez csatlakozni. A település polgármestere úgy tudja, hogy a 2014-ben induló, következő uniós költségvetési ciklusból a központi régió teljesen ki fog esni, a dél-alföldi régió azonban továbbra is támogatott marad. Czira Szabolcs az InfoRádiónak elmondta: a Pest megyétől való elválásról már jövőre népszavazást írnának ki, hogy legyen idő felkészülni az intézményeknek az átcsatlakozásra.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itt belehallgathat: ez a mesterséges intelligencia 0-24-ben gyártja a metált

Itt belehallgathat: ez a mesterséges intelligencia 0-24-ben gyártja a metált

Katasztrófa lenne a brit egészségügynek, ha a bevándorlást magas fizetéshez kötnék

Katasztrófa lenne a brit egészségügynek, ha a bevándorlást magas fizetéshez kötnék

Profikat megszégyenítően szelfiztek a gorillák a vadőrökkel

Profikat megszégyenítően szelfiztek a gorillák a vadőrökkel

Teknős szorult a hatalmas cápa szájába, el is pusztult miatta – fotók

Teknős szorult a hatalmas cápa szájába, el is pusztult miatta – fotók

Visszatért a börtönbe egy szökött elítélt Ausztriában, mert megunta az örökös nyaralást

Visszatért a börtönbe egy szökött elítélt Ausztriában, mert megunta az örökös nyaralást

Zuschlag-közeli férfi az első pénzbüntetésre ítélt kamupárt-vezető

Zuschlag-közeli férfi az első pénzbüntetésre ítélt kamupárt-vezető