„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Megkezdődtek a 83-as főút Győrt Pápával összekötő szakaszán a felújítás előkészületei - olvasható a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. honlapján hétfőn publikált közleményben.
A következő években megvalósítandó beruházás során uniós szabvány szerint megerősítik a burkolatot és a településeket elkerülő utakat építenek. A felújítás pénzügyi hátterét nagyrészt az Európai Unió biztosítja – írják.
A jelenlegi elképzelések szerint a 83. számú főút Pápa és Győr közötti 37 kilométeres szakaszán az elhasználódott burkolatot korszerű, 11,5 tonna tengelyterhelésű járművek számára is alkalmas, az uniós szabványoknak megfelelő burkolattal váltják fel. A tervek szerint a két város közötti összes települést elkerülné az új nyomvonal - jegyzik meg.
A főút fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozásával valósulhat meg. A beruházások előkészítésére a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretén belül bruttó 647 millió forint áll rendelkezésre, aminek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az ERFA fedezi.
A beruházás előkészítési munkálatai elkezdődtek. "Hamarosan megkezdjük a megvalósíthatósági tanulmány elkészítését, a tervezési folyamatba az érintett településeket is bevonjuk" – idézi a közlemény Loppert Dánielt, a beruházó NIF Zrt. kommunikációs vezetőjét, aki utalt arra: a beruházás nyomán gyorsabb és biztonságosabb lesz a közlekedés Pápa és Győr között, valamint az M1-es autópályát is gyorsabban lehet elérni dél felől.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.