szerző:
MTI

Jövő vasárnap, pedagógusnapon tüntetnek a szféra dolgozói Budapesten, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) épülete előtt annak érdekében, hogy a kormányzat tárgyaljon velük a közoktatás változásairól - jelentette be Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

A közoktatásban érintett szakszervezetek által létrehozott ágazati sztrájkelőkészítő bizottság Orbán Viktor azt üzente című sajtótájékoztatóján az érdekképviseleti vezető elmondta: a miniszterelnöknek május 4-én írtak levelet, múlt csütörtökön pedig azt a választ kapták, hogy a kormányfő azért nem egyeztet velük a közoktatási kérdésekben, mert most zajlik a szociális konzultáció, amely foglalkozik ezzel a témával is.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!