Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Békés demonstrációra készülnek a rendvédelmisek. Fricskát akarnak mutatni a kormánynak a bohócforradalom szervezői, válaszul a miniszterelnök minapi kijelentésére, miszerint a rendvédelmisek ügyét átadja a bohócügyi államtitkárának.
A békés fővárosi demonstrációt június 16-ra hirdette meg magánemberként Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke és Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke. Mindketten a Ma reggel vendégei voltak, és bár mindketten hivatalosak az Orbán Viktorral ma folytatandó tárgyalásra, csak Árok ment el. Véleménye szerint ugyanis van egyfajta diplomácia, amit illik betartani: ott kell lenni.
Kónya Péter nem ment el, mert abban az időben egy másik televíziós csatorna stúdiójában volt, de meggyőződése, hogy egyetlen szakszervezet sem tudja elfogadni a nyugdíjkedvezmények átalakítását.
A jövő csütörtöki eseményről szólva Kónya Péter azt mondta, garantálni azt tudják, hogy békésre szervezik a demonstrációt és remélhetőleg a bohócok nem fegyverkeznek. Mindenképpen alkotmányos keretek között akarják tartani a rendezvényt. Árok Kornél pedig úgy fogalmazott, hogy június 16-án eldől, ki az, aki visszamenőleges hatállyal megvonná a szavazatát a kormánytól, visszavonná a Fidesz-KDNP-re tavaly leadott szavazatait.
Kónya Péter a Sándor-palotához vonulásról annyit mondott, hogy szerinte a népé a hatalom.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.