Bibós szakkollégista volt egykor Orbán Viktor, Fodor Gábor, Szájer József, Áder János, Lévai Anikó (Orbán Viktor felesége), Honecz Ágnes (Fodor Gábor első felesége), de sokan mások is, akik azóta a politikai és a tudományos életben jelentős szerepet játszanak. A Bibó Szakkollégium nemcsak tudományos műhely volt, hanem fontos szocializációs szerepet is betöltött. Alábbi áttekintésünkben néhány ismertebb szakkollégista és a kollégiumhoz kötődő tanárok, igazgatók jelenlegi és korábbi pozícióit villantjuk fel.
A kollégium vezetőinek karrierje
A kollégium négy vezetője futott be később tudományos vagy politikai karriert. A legfiatalabbak által már csak a Heti hetes-ből ismert Kéri László politológus a kollégium alapítójának tekinthető, bár kezdetben, 1977-78-ban még nem volt igazán intézményesült kerete a kollégiumi élet megújításának. 1983-ban létrejött aztán a Jogász Szakkollégium, vagyis akkor még nem is Bibó Istvánról nevezték el az intézményt - ahogyan azt Romsics Ignác történész írja a XX. század magyar történetével foglalkozó könyvében. Stumpf István igazgatósága idején alakult meg hivatalosan a Bibó Szakkollégium (1985). Stumpfból az első Orbán-kormány idején kancelláriaminiszter lett, jelenleg az Alkotmánybíróság tagja. Ő volt egyébként a Hazafias Népfront utolsó alelnöke is.

Stumpf István
Dudás Szabolcs
Gyekiczki András az SZDSZ környékén tűnt fel: Kuncze Gábor belügyminisztersége és Demszky Gábor főpolgármestersége idején volt kabinetfőnök, illetve irodavezető az egykori bibós kollégiumvezető. A jelenlegi kollégiumigazgató, Pozsár-Szentmiklósy Zoltán tavaly került be az Országos Választási Bizottságba, amúgy az ELTE-n alkotmányjogot tanít.
Az egykori szakkollégisták karrierje
Aáry-Tamás Lajos - oktatási jogok biztosa
Áder János – az Országgyűlés volt elnöke, jelenleg fideszes Európai Parlamenti képviselő
Baráth Gergely – a szocialista exminiszter, Baráth Etele fia, volt fideszes fővárosi képviselő, később SZDSZ-MSZP-s óbudai helyi képviselő, Medgyessy Péter ex-miniszterelnök fiával, Medgyessy Gergellyel közös brüsszeli lobbicége volt korábban.
Bordás Vilmos – az Országos Választási Bizottság fideszes elnöke
Deutsch Tamás – Fidesz-alapító, twitterező, volt miniszter, jelenlegi Európai Parlamenti képviselő
Dorosz Dávid – LMP-s parlamenti képviselő
Fodor Gábor – Fidesz-alapító, volt fideszes országgyűlési képviselő, volt Fidesz-alelnök, volt SZDSZ-es oktatási miniszter, volt SZDSZ-es környezetvédelmi miniszter, volt SZDSZ-elnök, a Szakkollégiumi Értesítő egykori társszerkesztője, a szakkollégium korábbi tanára, Honecz Ágnes volt házastársa
Gruber Attila – ügyvéd, fideszes országgyűlési képviselő, volt siófoki és nagyatádi városi tanácsi előadó
Gyekiczki András – lásd: az igazgatóknál
Heuer Orsolya – jogász, a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) munkatársa
Holchacker Péter – Egészségbiztosítási Felügyelet korábbi vezetője
Honecz Ágnes – jogász, Fodor Gábor első felesége, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke, a TASZ, vagyis a Társaság a Szabadságjogokért alapítója
Kövér László – Fidesz-alapító, volt Fidesz-elnök, a Fidesz korábbi ügyvezető alelnöke, volt titokminiszter, jelenleg az Országgyűlés elnöke, Kövér Szilárd testvére
Kövér Szilárd – Kövér László testvére, jogász, vállalkozó, számos elbukott cég egykori tulajdonosa
Lévai Anikó – jogász, vállalkozó, Orbán Viktor felesége
Mráz Ágoston – a Nézőpont Intézet szakmai vezetője
Nagy Andor – fideszes politikus, majd később - és jelenleg is - KDNP-s országgyűlési frakciótag, volt Fidesz-elnöki kabinetfőnök, Budapest Fővárosi Tanács lakáscsere osztályának volt előadója, a Joint Venture Szövetség volt társelnöke, Orbán Viktor első kormányában a miniszterelnök kabinetfőnöke volt, miniszterelnökségi politikai államtitkári rangban, az Országgyűlés korábbi jegyzője
Orbán Viktor – kétszeres miniszterelnök, Fidesz-elnök, Lévai Anikó férje
Papcsák Ferenc – volt elszámoltatási kormánybiztos, fideszes parlamenti képviselő, Zugló jelenlegi polgármestere, a Bibó István Szakkollégium Választmányának korábbi elnöke
Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: lásd az igazgatóknál.
Rudi Zoltán – az MTV korábbi elnöke
Simicska Lajos – üzletember, korábbi APEH-elnök, a Fidesz egyik legfontosabb gazdasági háttérembere, a Mahir vezérigazgatója,
Stumpf István - lásd az igazgatóknál, Stumpf János testvére
Stumpf János – a Szakkollégiumi Értesítő egykori társszerkesztője, jogász, Stumpf István testvére
Szájer József – Fidesz-alapító, volt Fidesz parlamenti frakcióvezető, volt Fidesz-alelnök, volt parlamenti alelnök, jelenlegi Európai Parlamenti képviselő
Vida Ildikó – volt APEH-elnök, jelenlegi NAV-elnök (Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője), Mahir-cégek korábbi vezető tisztségviselője
Völner Pál – a Fidesz Komárom-Esztergom megyei elnöke, jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára