Hontalan gyerekeknek is egyszerűbben adna állampolgárságot Rogán

A magyar állampolgárság kérelemre történő megszerzését biztosítaná – az állampolgárságról szóló törvény módosításával – a fideszes Rogán Antal azoknak a Magyarországon született gyermekek számára, akik a születésükkel nem szereztek másik állampolgárságot.

  • MTI MTI
Hontalan gyerekeknek is egyszerűbben adna állampolgárságot Rogán

A kormánypárti képviselő kedden beterjesztett indítványa alapján kedvezményesen honosítható lenne a hontalan mellett az ismeretlen állampolgárságú külföldi gyermek is, aki nem áll szülői felügyelet alatt.

Tekintettel arra, hogy ezeknek a gyermekeknek a rendezetlen státusza jogbizonytalanságot okoz és gyakran azt eredményezi, hogy több ellátáshoz való hozzájutásuk körülményes, vagy nem lehetséges (például egészségügyi ellátás, utógondozói ellátás), örökbefogadásuk engedélyezésére a magyar gyámhatóságnak nincs joghatósága, mindenképp indokolt a folyamatos magyarországi lakhely jelenleg előírt 5 évi időtartamát csökkenteni – érvel Rogán Antal.

Rogán Antal
MTI / Beliczay László

Javaslatának indoklásában kitér arra, a gyakorlatban előfordultak olyan esetek, amikor a magára hagyott kiskorú, pontosabban az anya származását ki lehetett deríteni, s meg lehetett állapítani, hogy a felmenői között volt magyar állampolgár. Ha a felmenőkről nem lehet adatot fellelni, és más kedvezményes minősítés sem alkalmazható, az állampolgársági törvény alapján csak ötévi helyben lakás után honosítható a Magyarországon született gyermek, ami túl hosszú időtartam – fogalmaz.

 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.