Fegyelmit kapott a KIM államtitkára

Fegyelmit kapott Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről szóló kormányhatározattal kapcsolatos szakmai hiba miatt - írta kormányzati forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet szerdán. A hírt később megerősítette Navracsics Tibor is, aki azt mondta, írásbeli figyelmeztetést adott az államtitkárnak.

  • MTI/Magyar Nemzet MTI/Magyar Nemzet
Fegyelmit kapott a KIM államtitkára

A lap emlékeztet, hogy ellentmondás van a kormánybiztos kinevezéséről szóló jogszabály címe és tartalma között: míg előbbi a kiemelt fővárosi nagyberuházásokra utal, addig utóbbi az összes 3 milliárd forint feletti állami, köztük a minisztériumokhoz tartozó beruházásokat is Fürjes Balázs jogkörébe sorolja – olvasható a cikkben.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a lapnak korábban azt ígérte, hogy a kormányhatározatot nagyon rövid időben belül pontosítják. A KIM kedden rövid közleményben tudatta, hogy a hatásköri elírást érintő szakmai mulasztással kapcsolatban megállapította a felelősséget és a felelősségre vonás megtörtént.

Navracsics Tibor kormányfő-helyettes kedd délelőtt azt mondta, hogy írásbeli figyelmeztetést adott Gál András Leventének, a szaktárca közigazgatási államtitkárának a Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről szóló kormányhatározat miatt. A miniszter azt mondta, hogy az államtitkár írásbeli figyelmeztetést kapott, ezzel zárult az ügyben indított fegyelmi eljárás.

Giró-Szász András kormányszóvivő kedden kérdésre válaszolva egyértelműsítette a kormánybiztos hatáskörét, és kiemelte, hogy Fürjes Balázs a fővárosi nagyberuházásokért felel.

Múlt héten a kabinet egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházások irányítására nevezte ki a kormánybiztost, aki - a Magyar Közlönyben megjelent határozat egyik passzusa értelmében - felügyeli a 3 milliárd forint érték feletti állami beruházások előkészítését, megvalósítását is.

Jogászok ugyanakkor a hétvégén úgy nyilatkoztak, hogy kormányzási nehézséget okozhat a kormánybiztos jogköre. Alkotmányjogászok szerint így elvonhatják miniszterek és minisztériumok döntési jogának egy részét, ez "bizonyos esetekben kormányzási nehézséget okozhat".

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.