Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A legfőbb ügyész szerint kegyeletsértés vétségének gyanúja merülhet fel egy jobbikos képviselő esetében, aki koszorúkat és csokrokat távolított el Károlyi Mihály Kossuth Lajos téri emlékművéről.
Hivatalból üldözendő bűncselekmény gyanúja nem, legfeljebb kegyeletsértés vétségének gyanúja vetődhet fel a legfőbb ügyész szerint azzal kapcsolatban, hogy egy jobbikos képviselő korábban koszorúkat és csokrokat távolított el Károlyi Mihály Kossuth Lajos téri emlékművéről.
Az ügyben a Demokratikus Koalícióban politizáló független képviselő, Vadai Ágnes fordult írásbeli kérdéssel Polt Péter legfőbb ügyészhez. Azt írta, hogy a Jobbik országgyűlési képviselője, Lenhardt Balázs a kukába dobta a koszorúkat és a csokrokat Károlyi Mihály emlékművéről. A kérdése pedig az volt: indult-e bármilyen eljárás Lenhardt Balázs ellen, illetve, ha még nem, Polt Péter tervezi-e megindítását.
Megérkezett a válasz
A kérdésében jelzett magatartás hivatalból üldözendő bűncselekmény gyanúját nem veti fel, a törvényi feltételek megléte esetén kegyeletsértés vétségének gyanúja merülhet fel - olvasható a legfőbb ügyész válaszában, amely szerdán vált elérhetővé az Országgyűlés honlapján. Polt Péter hozzátette, hogy a kegyeletsértés magánindítványra büntethető, amelyet az elhalt hozzátartozója és örököse terjeszthet elő. Tudomása szerint magánindítvány előterjesztésére eddig nem került sor - írta hétfői keltezésű válaszában.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője, Mesterházy Attila november 7-én egy sajtótájékoztatón azt mondta, garázdaság miatt feljelentést tesz az ellen a jobbikos képviselő ellen, aki elvitte és kidobta a szobor előtt elhelyezett koszorúkat.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.