A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A Fidesz szellemi hátországának számító Századvég és egy másik elemzőcég nyert el egy havi harmincmillió forintos, a ciklus végéig tartó kormányzati megbízást - írja a Népszabadság.
A Századvég Politikai Iskola Alapítvány, a Strategopolis Stratégiai Elemző és Kommunikációs Tanácsadó Kft. és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. nyerte közösen az összkormányzati szakpolitikai tanácsadásra kiírt közbeszerzési pályázatot - írja keddi számában a Népszabadság.
A lappal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azt közölte, hogy a cégek havi nettó 29 610 000 forintért az egész kormányzat számára végeznek majd közvélemény-kutatásokat, szakpolitikai kutatással alátámasztott tanácsokat adnak, tanulmányokat készítenek, továbbá kommunikációs-stratégiai tanácsadást látnak el, ezen belül 15 és 5 perces közvélemény-kutatásokat készítenek, valamint ezekhez kapcsolódón projektmenedzsmentet látnak el. A Századvég-konzorcium egyedül tett ajánlatot erre a pályázatra - írja a lap, amely úgy értesült, hogy a megbízás 2014 végéig szól.
A Népszabadság emlékeztet arra is, hogy múlt héten a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet cége, a Médianéző Kft. nyerte évi 360 millió forintért az egységes kormányzati médiafigyelésre és elemzésre, valamint médiahatás-vizsgálatra kiírt közbeszerzési pályázatot, amint szintén a fejlesztési minisztérium írt ki. A havi 30 millió forintért a Médianéző Kft. médiafigyelést végez, ezen belül reggeli sajtószemlét, reggeli belpolitikai hírösszefoglalót, 30 db reggeli tematikus médiafigyelést, nemzetközi hírösszefoglalót és sajtószemlét, 10 db napközbeni tematikus médiafigyelést készít.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.