szerző:
Zádori Zsolt

Elsivatagosodik a Homokhátság, százezrek költöznek el a Duna-Tisza közéből. Nagy szükség lenne vízre, amiből egyre kevesebb van. A leghangosabban támogatott megoldás mindjárt háromszáz éves: csatorna kösse össze a Dunát a Tiszával.

Nemcsók János biokémikus májusban arról beszélt egy a Duna–Tisza-csatornával kapcsolatos konferencián, hogy 300 milliárdból könnyedén meg lehetne építeni a beruházást. Az azért valamit elárul az előmunkálatok kidolgozottságáról, hogy a várható építési költségek feltűnően gyorsan nőttek, legalábbis a Horn-kormány egykori államtitkáránál, aki 2008. augusztusban a Népszabadságnak még mindössze piszlicsáré 150–180 milliárdos ráfordításról nyilatkozott.

Igaz, a várható (járulékos) előnyök is nőttek három év alatt: korábban félmillióra becsülte az új munkahelyek számát, míg idén már 808 ezerrel kalkulált. Egyikkel se kellene szégyenkezni, figyelembe véve, hogy a Homokhátság tízezer négyzetkilométerén nem élnek már 600 ezren sem; a projekt megvalósíthatósági előtanulmánya a foglalkoztatás bővülésére pedig egyetlen konkrét számot említ, miszerint a csatorna telepei három műszakos beosztásban kétszáz embernek adnak majd munkát.

Nyomvonaltervek a háború előttről. Sáveltolás
©

A költségeket meglehetősen nagyvonalúan kezeli a 2009-es írásos előmunkálat is. Eszerint, a Tastól Szolnok–Tószegig tartó, 100 kilométeres hajózási csatorna 200 milliárdot kóstálna, míg a Lajosmizsétől Ólom-hegyig, illetve Bácsalmásig Y alakban 130 kilométeren át húzódó öntözőcsatorna pedig 130 milliárdot. Ez testvérek közt is 330 milliós összköltséget jelent, noha a dokumentum egy másik helyen már közel 400 milliárdnyi forrás bevonásáról ír. Egy biztos, a teljes költségből 350–400 milliót szánnak a megvalósíthatósági tanulmányra az előtanulmányt levédő szerzők, Csizmadia Pál nyugdíjas mérnök és Pákh László vállalkozó, aki a projekt előmozdítására létre hívott cég, a DTCS Duna-Tisza Csatorna Zrt. vezetője és tulajdonosa.

De hát önmagukban a költségek keveset árulnak el egy beruházásról. Fontos azt is tudni, honnan lesz rá pénz, és mennyi időt szánnak a megtérülésre, mekkora hasznot remélnek a beruházók. Itt is szárnyalhat a képzelet. – Az állami finanszírozást ki lehetne váltani, a költségek nagy részét akár az unió is állhatná, amely – az elsivatagosodás és globális felmelegedéstől félve – nyilván, kapva kap is az efféle mintaprojekteken.

Ráadásul piaci befektetők (svájci, kínai és izraeli) is érdeklődnek a kanálisépítés iránt, mi több, londoni bankközi piacon irányadó euró-hitelkamatlábnál (euró LIBOR) csak 2,5 százalékkal kérnének többet – mondta bizakodóan az egykori dunai, majd Alföld-fejlesztési kormánybiztos. És a beruházás nagyságához meg az építkezés tervezett 4–10 éves hosszához képest bagatell megtérülési idővel számol, Nemcsók szerint a csatorna nyolc év alatt behozná az árát. Ennél is optimistább az előtanulmány, amely öt év alatt 563 milliárdnyi bevételt remél. Ha így lenne, a homokhátsági kanális gazdaságunk motorja lehetne.

Az 1947-es nyomvonal. Rügyfakadás
©

A Dunát a Tiszával összekötő csatorna ötlete háromszáz éves, és a déli szakaszon, a mai Szerbiában meg is valósult, egykor Ferenc-csatornának hívták, ma Duna–Tisza–Duna-csatornának. Az ettől északabbra tervezett, nagyjából a Csepel-sziget déli részét Szolnokkal összekötő kanális megépítéséről 1840-ben országgyűlési döntés is született. A trianoni országvesztés után még több terv készült a nyomvonalra, de több pénz nem lett rá. Így az építkezés egészen 1947-ig nem kezdődött el, és három hónapig tartott, amíg a kubikusok Dabasig jutottak. A tiszai végcél Csongrád lett volna, de tán nem is baj, hogy eggyel kevesebb kétséges értékű nagyberuházást fejeztek be, mivel a jelentős szintkülönbségből adódó problémát csak nyögvenyelősen lehetett volna kezelni.

A mostani elképzelések ezt a technológiai problémát az ún. mélybevágású csatornával oldanák meg, vagyis több tízméteres vízmélységgel érnék el, hogy ne kelljen zsilipeket alkalmazni.

Míg régebben a hajózás és az öntözés lehetősége volt a legfontosabb az álmodozóknak, most a vízi közlekedés és a szántóföldi mezőgazdaság leértékelődése miatt az „ökológiai nyereség”, az elsivatagosodás visszafordítása lett a vezéreszme. Csakhogy az ökológiai szakma erősen kritikus a tervekkel szemben, mondván, a csatorna éppenséggel vizet visz el a talajtól, ami gyorsíthatja szikesedést. A térség problémáit kiválósan ismerő Csatári Bálint földrajztudós 2004-ben már 1990 óta tartó folyamatként írta le a talajvízszint csökkenését a Homokhátságon. A térség vízháztartási gondjai azonban nem egyszerűsíthetők le egy-két tényezőre, mert „egyszerre ökológiai, ökonómiai, vízügyi, környezet- és természetvédelemi, táj- és mezőgazdálkodási, települési (tanyai) és társadalmi kérdések és problémák” – vélte Csatári. A megújuláshoz „a vízpótlás és a vízvisszatartás csak egy szükséges kezdő lépés lehet. S sikeres is csak akkor, ha nemcsak vizet pótol és tart vissza, hanem egy tudatos tájrehabilitációt indít el”.

A DTCS Zrt. nyomvonalterve. Szivárványos kilátások
©

Mostanában mégis egyre több a csodaváró, aki egyes egyedül a kanálistól reméli a megoldást. Az MSZP és a Jobbik már választási programjában is szerepeltette az óriásberuházást, míg legutóbb Boros Imre, Orbán Viktor egykori minisztere írt a csatorna nagyszerűségéről a Polgári Szemlében, amelynek szerkesztőbizottságában Matolcsy György miniszter elnököl.

Akár legyinthetnék a megvalósítás kellően fel nem mért veszélyeire, a nehézségek bagatellizálására és a remélt haszon eltúlzására, mert pénz ma sincs rá. A terv kritikusai fellélegeztek, amikor Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter arról beszélt a parlamentben, hogy a csatorna rettentően költséges, így megépítését a kormány egyelőre nem támogatja.

Csakhogy a gazdasági miniszter az ország legfontosabb céljául tűzte ki a beruházási ráta 19-ről 25 százalékra emelését, az újraiparosítást. Az állami tervekbe pedig éppúgy belefér a közmunkások tömegével kivájt csatorna, mint a debreceni és az Üllői úti stadion felhúzása, a Várbazár renoválása vagy az Andrássy-negyed megépítése. De a Duna–Tisza-csatorna mégis leginkább a paksi atomerőmű tervezett „bővítéséhez” hasonlít: mindenki tudja, hogy rengetegbe kerülne, de a teljesen felesleges előkészületek is sok pénzt megmozgathatnak, és hát a kanálisban, főleg a kifolyóknál mégiscsak nagyobb eséllyel lehet halászni, mint a vadvizeken. Panamában legalábbis volt már rá példa.

(Polgári Szemle, 2011/4.)

Zádori Zsolt

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Napelempark telepítése miatt vágnak ki 89 hektár erdőt

Napelempark telepítése miatt vágnak ki 89 hektár erdőt

Fekete-Győr elmondta, szerinte hol verhető a Fidesz az őszi választásokon

Fekete-Győr elmondta, szerinte hol verhető a Fidesz az őszi választásokon

Mészáros Lőrinc fia ült be Simicska egykori cégébe

Mészáros Lőrinc fia ült be Simicska egykori cégébe

Az orgyilkosság, amely egész Szlovákiát megváltoztatta

Az orgyilkosság, amely egész Szlovákiát megváltoztatta

Éjfélkor leszáll a száguldó aszteroidára a Hajabusza-2 japán űrszonda

Éjfélkor leszáll a száguldó aszteroidára a Hajabusza-2 japán űrszonda

Venezuelai katonák civilekre lőttek a brazil határon, eddig két halott

Venezuelai katonák civilekre lőttek a brazil határon, eddig két halott