„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az MSZP II. kerületi frakcióvezetője szerint az egy hete lezajlott időközi országgyűlési képviselő-választás egy kérdést lezárt, egyet pedig kinyitott.
Őrsi Gergely vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta: eldőlt, hogy a Fidesz-KDNP kétharmados többsége megközelíthető, és a 2014-es választásokon még olyan választókerületekben is le lehet váltani a pártot, ahol a rendszerváltás óta a jobboldal győzedelmeskedett. A választás azt is eldöntötte a frakcióvezető szerint, hogy az MSZP a legerősebb ellenzéki párt, és esélye van arra, hogy az ellenzéki erők megszervezésével leváltsa a kormányt.
Őrsi Gergely szerint egy kérdés azonban továbbra is nyitott, továbbra sem tudni, hogy valójában ki fogja megkapni a II. kerületi mandátumot, hiszen Láng Zsolt jelenleg is országgyűlési képviselő, a budapesti listáról jutott a parlamentbe.
A szocialista politikus pártja nevében arra szólította fel a Fideszt, hogy olyan embert küldjenek az Országgyűlésbe, aki a II. kerületiek érdekeit képviseli majd.
A múlt vasárnapi II. kerületi időközi országgyűlési képviselő-választás eredménye szerint az egyéni választókerületi mandátumot Láng Zsolt polgármester nyerte el. Az Országos Választási Bizottság szakmai véleménye szerint így előbb le kell mondania listás képviselői helyéről ahhoz, hogy a pártlistáról más betölthesse a helyét. A képviselőhely-váltás kérdése azért került most az OVB elé, mert 1990 óta nem volt még arra példa, hogy listás képviselőként valaki időközi választáson egyéni választókerületi helyet szerzett volna.
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta, még a héten dönt a Fidesz elnöksége arról, ki kerül az egyéni mandátumot szerzett Láng Zsolt listás parlamenti helyére.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.