szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Elkészítette az Erzsébet-utalvány kibocsátásának részletszabályaira vonatkozó rendelet tervezetét a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM). Lesz papír alapú és elektronikus utalvány is, a jegy havonta 5 ezer forintig minősül béren kívüli juttatásnak - derül ki a kormányzati portálon közzétett tájékoztatásból.

Az Országgyűlés 2011. november 21-én fogadta el az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely 2012. január 1-jétől átalakítja az étkezési utalványok formájában megvalósuló juttatásokra vonatkozó szabályozást és ezért a béren kívüli juttatási elemek közé emelte az Erzsébet-utalványt. 

Az adótörvények szerint az Erzsébet-utalvány fogyasztásra kész étel vásárlására használható fel, de 2012. december 31-ig melegkonyhás éttermi szolgáltatásra is felhasználható. Havonta 5 ezer forintig minősül béren kívüli juttatásnak. Az utalványt a bérjellegű juttatásokénál több mint 30 százalékkal kedvezőbb feltételekkel lehet biztosítani a munkavállaló részére. 

A most előkészített rendelet kimondja, hogy egy utalványosnak egy adóév alatt több juttató is juttathat utalványt, az adott naptári évben juttatott utalványok pedig egészen a következő naptári év december 31-ig használhatóak fel. Az átlátható és jól ellenőrizhető felhasználás érdekében az elfogadóhelyeknek a kibocsátóval az üzletszabályzatában meghatározott feltételekkel szerződést kell kötnie és a felhasználók tájékoztatása érdekében a kibocsátó a honlapján közzé teszi a szerződött elfogadóhelyek listáját - közölte a KIM. 

A Világgazdaság hétfőn arról számolt be, hogy számtalan ponton késlekedik a VG információi szerint az Erzsébet-utalvány rendszerének kiépítése. A lap úgy tudja, hogy még egyetlen utalványt sem gyártottak le, erről még szerződés sincs. Guller Zoltán a NÜSZ Kft ügyvezető igazgatója korábban azt mondta, hogy az utalvány zökkenőmentes január elsejei bevezetése érdekében a Magyar Posta októberben bevezetett étkezési jegye, a Posta Paletta hálózatára, infrastruktúrájára, és elfogadói hálózatára is építenének. Ám a VG-nél úgy tudják, hogy ez a stratégiai megállapodás sem született meg. Az első Erzsébet kártyák csak februárban kerülhetnek a munkavállalókhoz - írta a Napi Gazdaság ugyancsak hétfőn. A lap a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. értékesítési vezetőjét, Máthé Rékát idézve azt írja, a társaság már megállapodást kötött a Coop-, a CBA-, a Reál- és az Arzenál-hálózatokkal, de tárgyalások folynak a nemzetközi hálózatokkal is. Az első utalványt valójában csak februárban lehet majd kiosztani, azok legyártása ugyanis ekkorra indulhat be - tette hozzá Máthé.

A KIM által kidolgozott javaslat részletesen rendelkezik a papír alapú és az elektronikus utalványról is. A papír alapú utalványok esetében meghatározza a tartalmi követelményeket, vagyis azt, hogy az utalványon minek kell szerepelnie: ilyen például a címlet feltüntetése, amelynek mindenképpen százzal oszthatónak kell lennie, a kibocsátó neve vagy a felhasználhatóság határideje. Az elektronikus utalvány esetén a juttatónak kell egyedi műanyag azonosítót igényelnie a kibocsátótól. Az egyszerű használat érdekében - olvasható a dokumentumban - a kártya hasonlóan működik, mint egy bankkártya, az elfogadóhelyi terminálon – a kibocsátó által kialakított központi internetes felületen - kell leolvasni és azon keresztül ellenőrizhető a rendelkezésre álló összeg. 

Az Erzsébet-utalvány kibocsátásával a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány átláthatóvá teszi az étkezési utalványok forgalmazását és létrehozza a szociális- és gyermekétkeztetés új és kibővített rendszerét - tájékoztatott a minisztérium, amely rögzíti: az étkezési jegy kibocsátása során keletkező bevételből cél a szociális- és gyermekétkeztetés új és kibővített rendszerének létrehozása, amellyel a bölcsődei ellátásban részesülő gyermekeket, illetve az anyagi helyzetük miatt rászoruló embereket kívánják segíteni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!