Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A második részletet is közölte az Európai Bizottság elnökének, José Manuel Barrosónak Orbán Viktorhoz címzett leveléből a Napi Fix blog; ebből kiderül, az IMF-EU tárgyalódelegáció nem a Jézuskát várni utazott haza, hanem mert Fellegi nem tudta megígérni, hogy nem fogadják el a jegybank- és a stabilitási törvényt.
A Napi Fix blogon José Manuel Barroso második levélrészletéből kiderül, hogy Orbán Viktor valóban nem értesítette az Európai Bizottságot és az Európai Uniót arról, hogy IMF-hez fordul segítségért, amit Barroso "sajnálattal jegyez meg" a levélben. Mint írja, "ez nem felel meg a standard eljárásoknak, és nem járul hozzá ahhoz sem, hogy kialakuljon a bizalom és a kiszámíthatóság légköre", Orbánék tehát ismét megsértették a nemzetközi szabályokat.
Barroso a levélben felhívja a figyelmet arra, hogy mindettől függetlenül "kedvezően vették" az IMF-EU megbeszélések kezdeményezését, de a közölt szövegrészletből az is kiderül, az IMF-EU tárgyalódelegáció nem a Jézuskát várni utazott haza: az előzetes tárgyalásokat ugyanis Barroso szerint azért "kellett megszakítaniuk", mert nem kapták meg a szükséges biztosítékot Fellegi Tamástól, a magyar tárgyalódelegáció vezetőjétől, hogy a jegybanktörvényt, valamint a pénzügyi stabilitási törvény elfogadását elhalasztják.
A bizottsági elnök leveléből ugyanis kiderül, az Európai Bizottság azt szeretné, ha a két törvényt addig nem fogadná el a parlament, amíg azok összhangba nem kerülnek az unió joganyagával.
A tegnap közölt levélrészletben José Manuel Barroso ugyanis egyértelművé tette, hogy "a törvények olyan rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek ellentétesek lehetnek az európai irányelvekkel", ugyanis az uniós alapszerződés 130-as cikkelye éppen a központi bank függetlenségét igyekszik garantálni a tagországokban, ezt pedig súlyosan veszélyezteti a kormány által benyújtott jegybanktörvény tervezete.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.