„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Év végi jutalomként fizetésük dupláját is hazavihették az ügyészek – írja a Népszava.
Havi fizetésük akár másfél-kétszeresét is megkapták év végi jutalomként az ügyészek – erősítette meg a Népszavának a Legfőbb Ügyészség. A lap szerint ez annyit jelent, hogy a Fővárosi Főügyészség, a Központi Nyomozó Főügyészség valamint a budapesti kerületi ügyészségek ügyészei körében a legkisebb jutalom 320 ezer forint volt, a legmagasabb meghaladta a 700 ezer forintot.
A Legfőbb Ügyészség a Népszavával azt közölte, az ügyészség feladatköre az elmúlt évben jelentősen szélesedett, ezért is vettek fel 168 fogalmazót, bár ők "működésük első hónapjaiban teljes értékű ügyészi munkát nem tudnak végezni".
Az állományra háruló többletfeladatok "ellensúlyozásaként" osztott jutalmakról az LÜ azt közölte: átlagosan a havi illetmény 124 százalékát érte el a prémium, bár "a legnagyobb túlterheléssel működő Fővárosi Főügyészségen esetenként a differenciált jutalom elérte a havi illetmény 200 százalékát".
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.