Balázs Zoltán: „Ritkán vezet jó eredményre a huszáros lendület”

 – A Közjó és Kapitalizmus Intézet a hazai piacgazdaság helyzetéről szóló idei jelentésének egyik kulcsállítása, hogy a kormány egyes intézkedései „leértékelték a hosszú távú gondolkodást”, ön pedig egy sajtóbeszélgetésen úgy fogalmazott, hogy „a kormány több olyan intézkedést hozott, amelyek csökkentették a kiszámíthatóságot”, és ezzel rontották a „jó magyar kapitalizmus” kialakulásának esélyét. Egyáltalán kapitalizmus-e, ami most nálunk van, vagy csak valami posztszocialista, megtűrt piacgazdaság?

– Ez az egyik legnehezebb kérdés. Én jobb híján kapitalizmusnak hívnám, de ebből nem az következik, hogy valahol vagy kapitalizmus van, vagy szocializmus, mert más ne lenne lehetséges – lásd például Kínát. Nincs egyetlen üdvözítő kapitalizmus. Nálunk olyanfajta intézményrendszerrel működő kapitalizmusra sem szükség, sem lehetőség nincs, amilyen például Amerikában van. Az a kérdés, hogy a magyar kapitalizmus a saját lehetőségeihez képest merre mozdul. A jelentésünk arról szól, hogy rosszabb irányba mozdult el.

– Ami az intézményrendszert illeti: a „jó kapitalizmus” szempontjából mennyire tartják veszélyesnek, hogy az elmúlt évben komoly támadás érte a fékek és ellensúlyok rendszerét, az Alkotmánybíróságot és más demokratikus kontrollinstanciákat?

– A jelentésben masszívan benne van az, hogy a fékek és ellensúlyok kiiktatásával vagy meggyengítésével nagyon komoly csapásokat mért a kormány az intézményekre és a kapitalizmusra is. A jó kapitalizmus szempontjából ezek az intézmények azért fontosak, mert megnehezítik a radikális döntéseket. Erre pedig azért volna szükség, mert a radikális döntések általában lehetetlenné teszik az egyének, az állampolgárok számára a tisztességes kalkulációt, valamint a hosszú távú gondolkodást. Mindannyian gazdasági döntéshozók vagyunk, a nyugdíjasok éppúgy, mint a vállalkozók, az állami alkalmazottak vagy a kispénzű emberek. Mindenki számításokat végez, és ehhez igazítja a viselkedését. Drámai hatása van, ha örökké olyan szabályokat hozunk, amelyek felborítják ezeket a számításokat.

– Az elmúlt évek stagnálásához képest sem lát javulást?

– A márciusban elfogadott Széll Kálmán-tervet tekintve sok minden jó történt az elmúlt hónapokban, mi azonban mindig a naptári évre koncentrálunk, és a 2010-es mérleg inkább negatív. De az is igaz, hogy míg 2009-ben még azt állapítottuk meg, hogy Magyarország a visegrádi országokhoz képest távolodik Közép-Európától, és a Balkán felé csúszik, addig 2010-re ez nem áll, főként azért, mert Közép-Európa sok országa is rontott a helyzetén. Az mindenképpen jó hír, hogy számos magyar nagyvállalat sikeressé vált a térségben, vagy – és erre adataink is vannak a jelentésben – hogy kínnal-keservvel, de a legtöbb magyar állampolgár prioritásnak tekinti az adósságcsökkentést. Ez a hozzáállás jóval belátóbb, mint a görögöké, a spanyoloké vagy éppen a franciáké. Az utóbbiak a magyarországiaknál is nagyobb tiltakozásokat szerveztek, amikor a kormány megpróbált néhány munkajogi privilégiumot megszüntetni.

– A Fidesz-kormány első hónapjai leginkább a hatalom stabilizálásáról, az intézményrendszer átalakításáról szóltak, aztán jött az említett Széll Kálmán-terv, amelyet sok közgazdász fordulópontnak tart, mondván: végre a valódi kérdésekkel foglalkoznak. Ez lenne az a drasztikus csomag, amelyre hosszú évek óta várunk?

– Nem. Lehet, hogy a közgazdászok ilyesmit várnak, de ritkán vezet jó eredményre a huszáros lendület, amellyel mindennek nekirontunk, az önkormányzatoktól kezdve az egészségügyön át az oktatásig. Önkormányzati képviselőként is azt látom, hogy ismét divatos a jozefinizmus: a császár leül, és néhány tollvonással rendbe rakja az országot.

– Érdekes, hogy ezt a példát hozza: korábban Gyurcsány Ferencet vádolták jozefinizmussal.

– Így van. Amikor hatalom kerül egy politikus kezébe, pártállástól függetlenül ez az egyik legerősebb kísértés. Pláne most, a kétharmados többség birtokában.

– Hosszú évek óta mondják a Fidesz kritikusai, hogy a párt etatista, nem igazán barátja a piacgazdaságnak. Most viszont több olyan döntés is született, mint például a rendvédelmi dolgozók nyugdíjügye, amelyek komoly reformlépést is jelenthetnek. Lehet, hogy most viszont a régi, etatista, piacellenes rendet védik a tiltakozók egy valamelyest „piacosító” vagy legalább racionalizáló kormánytól?

– Ez egy lehetséges olvasata a történteknek. Miközben a retorika szintjén továbbra sem szeretik a multikat, és gyalulják a bankokat, meg kétséges eszközökkel devizahiteleseket mentenek meg, azért bekövetkezett egy változás: húszéves problémáknak ment neki ez a kormány és ez a parlamenti többség. Másrészt lehet ez egyfajta túlkompenzáció is: ha Brüsszel nem engedi az egyik megoldást, a hiány növelését, akkor a másikat választjuk, de úgy, hogy az nagyon fájjon. Sőt a 16 százalékos adót még az alkotmányba is bebetonozzák, hogy azon senki ne tudjon változtatni. Csakhogy az egész nem áll össze koherens gazdaságpolitikává. Igaz, a politika ritkán működik úgy, mint Margaret Thatcher idején, aki a legenda szerint azzal tette le a tory elnökség asztalára Friedrich Hayek The Constitution of Liberty (A szabadság alkotmánya) című könyvét, hogy na, ebben hiszünk, urak.

– Sokan teljesen irracionális lépésnek nevezték a Mol-részvények felvásárlását IMF-pénzből. Ön szerint volt ennek értelme?

– Az első reakcióm nem volt túl lelkes, de aztán arra jutottam, hogy nem feltétlenül rossz üzlet, ha az állam tulajdonosként bevásárolja magát egy jól működő, a piacon két lábbal megállni képes cégbe. Ha néhány év múlva megtérül a vételár, akkor ez jó, ésszerű befektetés. Persze ha ennek a lépésnek az a következménye, hogy a Mol piaci értéke, hitelessége csökken, akkor a döntés kevésbé jó.

– Végül is milyen társadalomkép bontakozik ki az ön számára mindabból, amit a Fidesz a gazdaságban és az intézményrendszerben eddig meglépett? Milyen vízió vagy cél lebeghet a szemük előtt?

– Ezt Orbán Viktor legutóbb Kötcsén többé-kevésbé elmondta. Ha jól értem, az ő logikája az, hogy a Fidesz taktikai okokból elment a maximumig a baloldal felé, mert a választások megnyeréséhez szüksége volt a szavazataikra. De a párt alapvető, reális bázisa, amelynek reprezentálásához vissza fog majd térni, a középosztály.

– Csak hát a középosztályhoz tartoznak mondjuk az orvosok vagy más állami alkalmazottak is, akiknek az érdekeit a kormány most éppen kevéssé képviseli. A fiatal, kvalifikált orvosok meg ezrével hagyják el az országot.

– Ez így van, de azt pillanatnyilag nem tudom eldönteni, hogy a Fidesz valóban szembemegy az imént jelzett céljaival, vagy pedig arról van szó, hogy ugyan szeretné őket megtartani és kiszolgálni, csak az egészségügyi reform viszontagságai éppen felülírják ezt az érdeket. A jobboldali liberálisok közt sokan aggódnak amiatt, hogy a Fidesz valamiféle szocializmust akar. Én biztos vagyok az ellenkezőjében. Ők sem járnának jól vele. Ez nem zár ki radikalizmust, közép-európai etatizmust vagy egyszerű gazdaságpolitikai és gazdaságfilozófiai ostobaságot, de a kapitalizmus elvi elutasításáról szó sincs.

– Egyik írásukban Széchenyire meg Kölcseyre hivatkoztak, akik szerint „a kapitalizmus sikere az erkölcsökön múlik, a megfelelő habitussal, ethosszal, egymás iránt bizalommal és empátiával rendelkező embereken, ezért morális átalakulást is sürgettek”. E téren mintha az elmúlt évben sem történt volna nagy változás.

– Valóban nem efelé mentünk. Nem erősíti a bizalom légkörét, ha az a közhangulat, hogy a kormány lényegében bármire ráteheti a kezét, lásd a magánnyugdíjpénztárak történetét. Az a tény, hogy a kormányszóvivőnek nemrég külön sajtóértekezletet kellett összehívnia, hogy cáfolja azt a rémhírt, mely szerint a kormány lenyúlná a kétmillió feletti bankszámlákat, nagyon súlyos jele annak, mekkora bizonytalanság és bizalmatlanság van ebben az országban. De itt is van másik oldal: bizalomerősítők lehetnek az olyan, a tulajdont védő lépések, mint a polgári törvénykönyv módosítása, a „három csapás” törvény, illetve a kis értékű lopások büntethetőségének bevezetése. Ráadásul ezek komoly társadalmi igényt elégítenek ki.

SERES LÁSZLÓ

Túry Gergely

 Balázs Zoltán

A soproni születésű, 45 éves politológus a Budapesti Corvinus Egyetem docense, 2006 óta a Fidesz–KDNP színeiben Újpalota önkormányzati képviselője is – igaz, nem párttagként. A részben általa irányított, pártoktól független, konzervatív-liberálisnak mondható Közjó és Kapitalizmus Intézet legutóbb számos ponton élesen bírálta a Fidesz-kormánynak azokat a lépéseit, amelyek szerintük a rendszer kiszámíthatóságát, stabilitását csökkentették. Balázs Zoltán 1990-ben végzett a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem pénzügy szakán. Azóta számos hazai felsőoktatási intézményben tanított politikaelméletet az ELTE bölcsészkarától a Miskolci Egyetemen és a Közép-európai Egyetemen át egészen a Pázmány Péter Katolikus Egyetemig, amelynek 2002-től hét éven át volt oktatója. A Széchenyi István Szakkollégium egykori igazgatója, a Századvég folyóirat volt főszerkesztője három politikaelméleti monográfiát jegyzett, kéttucatnyi nemzetközi konferencián adott elő.