Handó Tünde, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság (FMB) jelenlegi elnöke lehet a jövő évtől felállítandó Országos Bírói Hivatal (OBH) első vezetője – értesült a HVG. A 49 éves szakember, aki 1999 óta áll az FMB élén, tagja volt a Fidesz bölcsőjének számító Ménesi úti szakkollégiumnak a nyolcvanas években. Az 1988 tavaszán életre hívott párthoz nem csatlakozott, akkortájt ugyanis már mint bírósági fogalmazó dolgozott.
Az egyetemi hallgatóként csípős nyelvűként jellemzett Handó, aki 1986-ban végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, Szájer Józseffel, a Fidesz jelenlegi EP-képviselőjével kötött házasságot. Az 1998-as parlamenti választási kampány idején elkövetett, mindmáig felderítetlen robbantássorozat egyik célpontja a Handó–Szájer házaspár budapesti lakása volt. Az 1997-ben felállított Országos Igazságszolgáltatási Tanács, illetve az OIT Hivatala várhatóan ez év végén fejezi be működését; az OBH a jelenleg Matheidesz Ilona által irányított „büró” jogutódja lesz.