A rendszerváltást követő első „puritán” évtized után a fordulatot alighanem a Népstadion átkeresztelése hozta: Budapest egykori futballszentélye az első Orbán-kabinet végnapjaiban, 2002 áprilisában kapta meg a hajdani aranycsapat akkor éppen 75 éves kapitányának, Puskás Ferencnek a nevét.
E keresztelő után szinte átszakadt a gát, a következő években egymás után vették fel különböző városi és kerületi arénák egykori sztárok és sztárcsinálók, futballisták és labdarúgóedzők nevét, Szusza Ferenctől Albert Flóriánig, Illovszky Rudolftól Grosics Gyuláig.
A halhatatlanok világába való ilyetén bebocsáttatás dicsőségében a focistákon kívül még egy-két további világklasszis sportoló is részesült. Minden idők egyik legnagyobb vízipólósának, Gyarmati Dezsőnek a neve például ma már három sportlétesítmény főbejárata fölött olvasható.
Ezzel párhuzamosan ugyancsak „élő klasszikusnak” minősítették az olvasók és az irodalombarátok 2007-ben szülővárosában, Debrecenben az akkor éppen 90 éves Szabó Magda írót is, akinek a nevét egy belvárosi könyvesbolt „kérte el”. Némiképp hasonlóan járt egy évvel később Zalában a Pom-pom-mesék szerzője, a jelenleg 75 éves Csukás István író és költő, akit az 1100 lakosú Teskánd község diákjai választottak meg (Petőfit és Gárdonyi Gézát is megelőzve) a helyi bölcsődét, óvodát és általános iskolát egyesítő gyermekközpont névadójának. Szűkebb pátriájában, Szabolcsban ugyancsak oktatási intézményt – egy záhonyi kollégiumot – neveztek el 2002-ben az akkor 82 éves gyógyszerkutatóról, Béres Józsefről.
Az élő személyek „intézményesülése” minden esetleges látszat ellenére nem az utóbbi évtized fejleménye. Az 56-os forradalom utáni Magyarországon ugyancsak akadt példa egyes művészek efféle kanonizálására. A Dunakanyar „kirakatában”, Szentendrén például már 1973-ban megnyílt az akkor 72 éves Kovács Margit (állandó) kerámiagyűjteménye, amit két évvel később a 92 esztendős festőmatuzsálem, Czóbel Béla múzeumának megalapítása követett. A nyolcvanas évek elején újabb nagy életmű, a szobrász Varga Imre alkotásai kaptak állandó kiállítóhelyet a régi Óbuda megmaradt néhány utcájának egyikében. Az úttörő szerep e periódusban egyébként alighanem Kodály Zoltánnak jutott, akinek nevét már 1957-ben felvette a debreceni zeneművészeti szakközépiskola.