A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Január végén, de legkésőbb február elején leáll a BKV, ami egyet jelent a fővárosi tömegközlekedés összeomlásával, ha a cég nem jut hozzá a normatív támogatáshoz - erősítette meg a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Népszabadságnak.
A napilap csütörtöki számában megjelent cikk ismerteti, hogy a fővárosi önkormányzat képtelen előteremteni a - nemzetgazdasági miniszter javaslatára - decemberben bizonytalan ideig zárolt 32 milliárd forintos normatíva kieső összegét. Tarlós István főpolgármester rögtön jelezte, a főváros képtelen lesz ennyi pénzt kigazdálkodni a működésre fordítható 180 milliárdból.
A BKV pénzügyi helyzetének stabilitását célzó egyeztetések kapcsán a BKK arról tájékoztatta a Népszabadságot, hogy a tárgyalások kezdeti stádiumban vannak. Eddig a kapcsolatfelvételen és az előzetes szakmai egyeztetésen túl nem történt semmi. A két kijelölt tárgyaló - Szatmáry Kristóf államtitkár és Vitézy Dávid, a BKK vezetője - legkorábban ezen a héten ül először tárgyalóasztalhoz.
A találkozóra Vitézy Dávid részletes összefoglalóval készül, amelyben a főváros szűkös pénzügyi mozgástere mellett a megoldás lehetséges módozatait is részletezi, ez azonban sok újat nem tartalmaz, hiszen a főváros több mint egy évvel ezelőtt már készített egy 236 oldalas átalakítási koncepciót, amelyben 32 oldal kizárólag a finanszírozás lehetőségével foglalkozott - ismerteti a Népszabadság.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.