szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Gyurcsány Ferenc másfél órás évértékelőjében a kilencvenes évekről, a köztársaságról és a szabadságról beszélt. Az egykori kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke szerint nem szabad csak Orbán Viktort hibáztatni a mai közállapotokért, de közösen kell tenni, hogy a társadalmi indulatok el ne szabaduljanak.

Nem akarok indulatokat korbácsolni, ellenkezőleg - kezdte Gyurcsány Ferenc évértékelőjét, amit végül másfél órával később fejezett be. Mint a Demokratikus Koalíció elnöke elmondta, Magyarország bajban van, nagyobb bajban, mint az elmúlt húsz esztendőben. Szerinte nem elég azt mondani, hogy Orbán Viktor a hibás, túl egyszerű lenne.

Húsz évvel ezelőtt, a rendszerváltás időszakában a magyar politikai közösség a demokráciát szerette volna - tette hozzá. Ebben osztozott a teljes politikai közösség. Mint mondta, 1992-ben megjelent valami új, "Csurka István először mutatta meg, mi a nemzeti". A köztársaság első miniszterelnöke, Antall József tudta, hogy nem lehet kiegyezni Csurkával. Akkor úgy tűnt, mindez átmeneti lesz, és semmi nem fenyegeti az 1990-es köztársaságot. Nem így lett. A köztársaságpártiak mára kisebbségben maradtak.

Hol a nyugatos Magyarország?

"Mindnyájan osztottuk, hogy Magyarország hajóját a Nyugathoz kell kötni, szemét Párizsra kell vetnie, a támogatást Berlintől és Rómától kell kapnia. 1990-ben még úgy gondoltuk, új demokratikus jogállami alkotmányt hoztunk létre, amely mindenki számára elfogadható. Úgy gondoltuk, hogy szabadnak lenni jó, és az eszmeiséget eköré kell szervezni, ez az alfája és omegája az új köztársaságnak" - mondta. Emellett "az országot be akartuk rendezni szociális figyelemmel. Tudtuk, hogy összeköt minket ez, tudtuk, hogy magyarként, hazafiként kell tekinteni azokra, akiknek kevesebb jutott. A vagyon kötelez, több felelősség van fent, így gondolta mindenki. Azt gondoltuk, a magyar demokráciának kívül kell hagynia a kirekesztést".

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor szomorú barakkot csinált az országból
Stiller Ákos

Most azonban a köztársaság tartópillérei dőltek össze, és mint kiderült, "felépült egy ellenország", amely nem hisz Európa eszméjében, Brüsszel számára fenyegetést jelent - mondta. Ez az ellen-Magyarország a hatalomnak alávetett ország, rend és alázat országa, fél a szabadságtól, fél a piactól, a külföldtől. A szegénységre bűntettként és szégyenként tekint. Nem beemelni kívánja a szegényt, hanem azt üzeni, hogy nincs rád szükség. "Ez a Magyarország összekeveri az állam dolgát és felelősségét. Orbán kormányát előbb-utóbb le lehet győzni" - mondta.

Gyurcsány szerint "az ország nem háború. Sokan revansot vennének, de nincs helye kiutasító szenvedélynek. Nincs helye kiátkozásnak, mert az előbb-utóbb visszaüt. Helye lenne annak, hogy tudjuk, miért történik ez velünk, hogyan lehet újra egyesíteni - nem a politikai elitet - hanem az ország polgárait a haza, a köztársaság ügyében."

"Amit eddig beszéltem, meghatározza mindazt, ami eddig történt, nem önmagától viszonyul úgy a kormány a külpolitikához, ahogy viszonyul. Orbán kormánya nagyobb ambícióval rendelkezik, mint hogy kormányozzon, ő rendszert akar váltani. Ez megtörtént" - mondta. "Mert mindaz, amit Orbán gondol az országról, erővel és befolyással rendelkezik, még ha sikerrel nem is nagyon. Nem politikai, hanem személyi alternatívák állnak egymással szemben" - mondta. Nemcsak gazdaságpolitikai, adóügyi kérdéseket, hanem az ország önmagáról alkotott képét, céljait, kultúráját szövi át mindaz, ami most megoszt minket. "Magyarország nincs egyedül, és nem is volt egyedül. De soha nem volt annyira magányos, mint most, soha nem volt olyan kevés barátja, mint most, soha nem néztek rá olyan ellenségesen, mint néznek most."

Hamis szuverenitás

Orbán politikájának középpontjában a szuverenitás áll. Ez hamis, mert a modern politika önmagában nem arról szól, hogy bármi áron szuverén vagyok - mondta, majd a két Korea példáját említette, melyek közül a déli, a demokratikus, a világra nyitott a szuverénebb. "A modern világ arról szól, hogy együttműködök nemzeti érdekeinknek megfelelően, annak figyelembe vételével. A világ bonyolultabb, több rétűbb annál, mint hogy egyedül megbirkóznánk vele." A legsikeresebb országok az együttműködés révén érték el eredményeiket. A magyar miniszterelnök szerinte csökkentette az ország mozgásterét. A legvidám barakk helyén létrehozott egy szomorút. "Azt gondolom, hogy egy hibás nemzeti stratégiából hibás külpolitikai stratégia következett, ami mára megbukott. Befagytak az ország kapcsolatai Európával. Ugyanakkor nem tudott barátot szerezni Keletről, az ország a két szék közé esett" - mondta.

Stiller Ákos

"Nem kétséges, azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy demokratikus választásokon sem lehet felhatalmazást szerezni, hogy a demokratikus örökséget felülírják. Nem lehet más célja a republikánus politikának, mint a jogállamiságot helyreállítani. Ebben az értelemben illegitimnek kell Orbán Viktor politikáját tekinteni, és le kell váltani" - mondta.

"A napokban olvashatták azt a hírt, hogy egy nagy és sikeres vidéki üzem (a Nokia Komáromban - a szerk.) 2300 embert készül elbocsátani, és a vállalat első számú vezetője hetekig kilincselt a miiszterelnöknél, hogy erről szót váltsanak. Azt nem tudta volna Orbán megakadályozni, hogy ne legyenek leépítések, de arról lehetett volna tárgyalni, miként lehet a legkevesebb fájdalommal ezt a fájdalmas lépést megtenni. Lehetett volna tárgyalni. Milyen kép fog kialakulni a magyar miniszterelnökről? Nem éri meg neki 2300 ember? A magyar miniszterelnök összekeveri az ország szuverenitását a magányossággal" - mondta, és hangsúlyozta, Magyarországnak partnerekre van szüksége. Az ipari termelés nagy részét például olyan cégek adják, amelyek központja nem Magyarországon van.

"A magyar ipar átalakult, ezen lehet búslakodni, de ami tény, az tény. Magyarországnak az az érdeke, hogy idejöjjenek befektetni, hogy úgy lássanak minket, hogy érdemes idejönni. Nem hiszem, hogy segíti Magyarországot, ha azt hallani róla, hogy ellenséget lát mindenkiben, aki külföldről jön hozzánk" - hangsúlyozta.

A szegénység és a 47 ezer forint cinizmusa

Ezután arról beszélt, "jó néhány évvel ezelőtt pontosan tudtuk, hogy dolga van az országnak, a kormánynak a szegénység csökkentésével, az onnan kivezető út megtalálásában". Most viszont szerinte nem lehet nem látni, hogy soha ilyen fájdalmas nem volt az országban a szegénység szorítása, mint most. "Volt szegénység a mi kormányunk idején is. Nem lehet azt ígérni, hogy egyszer és mindenkorra meg fog szűnni, de nem mindegy, hogy tekintünk rá. Miközben abban nincs vitánk, hogy a gazdagodásnak a tehetségen és a szorgalmon kell alapulnia, ugyanakkor százezrek vannak, akik szeretnének dolgozni. Olyan emberek sokaságával találkozunk, akik szenvednek attól, hogy van bennük tehetség és elszántság, mégsem tudnak dolgozni, sőt, fájdalom van bennük és a komány cinizmusa, a 47 ezer forint cinizmusa". Pedig "egy tisztességes ország bátorít, segít megkeresni a kivezető utat". "Látok olyan tanárnőt itt, akinek másfél éve nincs munkája. Neki, nekik nem lehet azt üzenni, hogy te vagy a hibás" - mondta. Olyan kormányt szeretnének, amely, miközben az előrejutáson dolgozik, látja is azokat, akikről szó van.

Stiller Ákos

"Szót kell ejteni a romákról is. Nem lehet mást mondani, mint hogy az ország állampolgárai, az ő sorsuk is fontos kell, hogy legyen. Ha egy ország a legszegényebbjeit cibálja fel bűnbaknak, akkor ez az ország az erkölcsi romlás útjára fog lépni" - hangsúlyozta. "Tudjuk, aki egy kicsit is olvasott az ügyről, az tudja, a cigányság társadalmi kultúrája sokban különbözik a mienktől, más jelent számukra a család, más a viszonyuk a mezőgazdasági munkához, másban jók, mint mi vagyunk. Az átkozott szegénység és nyomorúság, ami sok embernek a része, nehéz útra viszi őket, sokszor bénító mennyiségű konfliktus alakul ki. Lényegesen könnyebb erről egy budapesti szállodában beszélni középosztálybeliek között, és más megélni ezeket egy kis faluban" - hangsúlyozta.

"Van ma nyolcszázezer honfitársunk, aki nagyon nyomorúságosan érzi magát, mert úgy gondolja, hogy az ország másik fele csak problémát lát bennük. Ha egyetlen embert is azért ér sérelem, mert az anyja vagy apja roma, akkor a világ egy részét mi magunk öljük meg. Senkit és semmit nem akarok menteni, azonosak a jogok és a felelősségek. De azok, akik a könnyebb részével találkoznak az élettel, kötelességük segíteni a nehezen boldogulóknak" - mondta, hozzátéve, "ezért is képtelen vagyok megérteni, miként lehet parolázni a fasiszta párttal, a Jobbikkal".

A közoktatásról

A tanulással kapcsolatban arról beszélt, "a szüleimtől én magam is azt tanultam, hogy azért gürcölnek, hogy a gyereknek jobb legyen. Sok mindenen kell változtatni. Senkit és semmit nem akarok menteni, azonosak a jogok és a felelősségek. Azok, akik a könnyebb részével találkoznak az életnek, kötelességük segíteni a nehezen boldogulóknak. Van, amihez elég lesz néhány hónap, de van, amin nehéz változtatni. A kormány brutális intézkedéseit abban látom, ahogy például a közoktatáshoz viszonyul". 1945 után a "demokratizálási hullámban az emberek megértették, hogy a lehetőséget kell biztosítani a kultúra demokratizálásával. Aki tud, az tanulhasson, nyissuk ki az iskolák kapuit, hogy ne legyen különbség egy falusi és városi iskola között, és a felsőoktatás kapui minél nagyobbra legyenek tárva. Most nem ez történik". A pedagógusnak nem adnak szabadságot. Az új rezsim utálja a pedagógus, az iskola szabadságát. Ellenfelet, riválist lát benne. "Aki az iskolát a rezsim szolgálólányává akarja tenni, az a legnemzetietlenebb."

Stiller Ákos

Fliegauf Bence példája azt mutatja, kevesebb is elég, hogy ez a végtelen önző és erőszakos hatalom valamit azért is ellenségnek kiáltson ki, mert amit tesz, az megbecsülendő. "Csak a diktatúrák próbálnak megrendelést adni saját hatalmukat legitimáló művészeknek. A művészet mégiscsak a világ újrateremtése, a világ megismerése és gazdagabbá tétele. A művészet maga az emberben lévő Isten megteremtése. Nem lehet megmondani, hogyan kell III. Richárdot játszani, bár a miniszterelnök megnézhetné már ezt a darabot" - mondta. Egy olyan országban, mint Magyarország, az államnak van dolga a kultúra terén, a képzőművészetben kedvező feltételeket kell teremteni.

"Az állam ebben az ügyben nem finnyáskodó, erőszakos, makkos cipőben járó vevő, aki a saját pénzét költi, eldöntheti, mit akar - az állam a mi pénzünket költi." Ki kell fejeződnie a sokszínűségnek, ami a művészet elidegíthetetlen része. "Orbán fejében azonban csak egy kapcsoló van két állással, nulla vagy egy."

"Bántóan csendben vannak az egyházak"

"Az ország bajban van meg gondban van. A szegénység fojtogatása miatt szövetségeseket kell keresnünk. Kik lehetnek azok? Időnként fájdalmas, máskor pedig egészen kiábrándító, hogy Magyarországon a szeretet ügyében lényegesen kevesebbet várunk a keresztény egyházaktól, mint amennyit lehetne. Bántóan csendben vannak ezek az egyházak" - hangsúlyozta. "Mindez miért történhet? Miért fontosabb saját egyházuk szerepének növelése, mint a krisztusi tanítás értelmében a szegények megsegítése? - tette fel a kérdést. Ugyanakkor "vannak egyházak, melyek mindent megtesznek, de azért nem működhetnek egyházként, mert Orbán Viktornak nem tetszik".

"Iványi Gáborról beszélek, aki Orbán Viktor első két gyerekét megkeresztelte, őt egyházfői működésében eléggé megtaposta az előző rendszer. Az ő egyháza sok száz embernek nyújt menedéket, meleg ételt minden nap, de úgy tűnik, ez nem elég. Elég kettő kritikus mondat Orbán kormányával szemben", hogy ellehetetlenítsék. "Tudják, ha lehetne kívánni valamit, akkor az országnak sokkal kevesebb Orbánt, sokkal több Iványi Gábort kívánnék" - mondta.

A legnagyobb baloldali pártot akarja

"A ma reggeli hírek címében az szerepelt, hogy a DK elnökeként most tartok először évértékelő beszédet. Ez igaz, de hozzátenném, hogy mi 2010 után azért küzdöttünk, hogy Magyarországon legyen egy erős, nagy baloldal" - mondta, szerinte "azt gondoltuk, hogy Orbán rendszerével szemben érdemes megépíteni a demokraták nagy, közös pártját. Azt is gondoltuk, hogy ehhez a szocialista pártnak is nagyot kell változni, mert voltak rossz komromisszumaink nekünk is. Megküzdöttük a magunkét. Nem fájdalom nélkül, de úgy döntöttünk, létrehozunk egy újat". "Azt akarjuk, hogy ez a párt a demokratikus közepet meghatározó, a baloldal legnagyobb pártja legyen. Azt akarjuk, hogy összekössük a szabadság és a demokrácia ügyét. Ezek az értékek sérülékenyek és könnyen elvesznek, ha nem találkoznak a magyarok boldogulásának lehetőségével. Olyan országot szeretnék, ahol szociális egymásra figyelés, biztonság együtt jár" - hangsúlyozta.

Stiller Ákos

"Minél többje van valakinek, annál több a felelőssége is legyen. Magyarországon ebben az értelemben csak baloldali politikát lehet folytatni", a kormány ezzel szemben "a letűnt idők politikáját folytatja, mivel a demokraikus berendezkedést tönkre lehet tenni. Mi ezzel szemben azt mondjuk, demokrácia, szabadság és szociális figyelem kéz a kézben kell járjon". Ez a DK programjának a lényege.

Az éhségmenetről

"Magyarországon a szétszakítottság nem szűnik meg attól, ha valaki eggyel több szavazot szerez, mint ellenfele. Az igazi kérdés az, mi kell ahhoz, hogy a szétszakadt ország a köztársaságpárti és az úgynevezett nemzeti ismét egymásra találjon" - hangsúlyozta. Ezért "nem érti a miniszterelnök, mivel játszik, ha fél Magyarország számára ad alkotmányt, és azt hiszi, hogy a politikai hatalom birtokában fel lehet számolni a köztársaságpártiakat és fel lehet morzsolni az 1989-es1990-es hagyományokat. Egyvalamit nem lehet: a köztársaságpártiakat kirekeszteni - de ugyanez igaz a nemzeti oldalra is.

"Megérti-e az ország nagy része, hogy újra egymásra kell találni? Nem tudom, látják-e, milyen az ország hangulata. Ha nem fog megtörténni, látva az előttünk álló két év nehézségét, akkor a legrosszabb forgatókönyv, amit nem kívánunk, a nagy, drámai kiábrándulás fog bekövetkezni. Most még csak pár ember indult el Borsod-Abaúj-Zemplénből" - figyelmeztetett.

A nagyvárosból el sem lehet képzelni azt a szegénységet, amivel a kis falvakban találkozni, ezért meg kell előzni a széthullást, nem azért, mert az politikailag korrekt, hanem mert erre van szükség - hangsúlyozta. De "a miniszterelnök embereinek cinizmusa rossz helyzetet teremthet. Arra szeretném önöket kérni, hogy ne pártokat, vagy a mi pártunkat támogassák, hanem hogy merjenek szembenézni az ország problémáinak mélységeivel" - fogalmazott. "Legyőzni nem Orbánt kell, hanem az ország sok-sok polgárát kell meggyőzni, hogy ez egy jó hely, ezért tenni kell, tegyünk Magyarországért, tegyünk a köztársaságért" - fejezte be beszédét.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Ma hangzik el Gyurcsány ellen-évértékelője

Évértékelő beszédet tart ma Gyurcsány Ferenc volt kormányfő. Ez lesz a nyolcadik értékelése, de az első, amelyet nem az MSZP politikusaként, hanem a Demokratikus Koalíció elnökeként mond el. Az idén a Best Western Hotel Hungaria lesz a helyszín.

hvg.hu Itthon

Orbán évértékelője: 10 állítás, amitől felszisszentek a hallgatók

Elmaradt a nagy bejelentés, ugyanakkor a harc és a küzdelem folytatását ígérte Orbán Viktor évértékelőjében. A miniszterelnök szerint kormánya a megbékélést és a kiegyezést azokkal vállalja, akik partnerek az ország újjáépítésében. Akik a beszédet hallgatták, mégis többször felszisszenhettek a kormányfő szavain.