Kifizetné a debreceni alvállalkozókat az Arcadom

Az Arcadom Zrt. a debreceni 2-es villamosvonal pályaépítési munkálataiban résztvevő alvállalkozóknak minden olyan munkát kifizet, amelyek az önkormányzat által megkövetelt minőségben és határidőre készültek el és erről elismerő teljesítési igazolást tudnak bemutatni - közölte a cég.

  • MTI MTI
Kifizetné a debreceni alvállalkozókat az Arcadom

Az MTI információi szerint Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester két hét haladékot adott a konzorciumnak a számlák kiegyenlítésére, miután a városvezetés szerdán zárt ajtók mögött késő estig tárgyalt a konzorcium képviselőivel. A 7,54 milliárd forintos beruházás kivitelezése 2010 őszén indult, azonban a kivitelező ATK Debrecen konzorcium korábbi vezető tagvállalata, a kifizetésekért felelős Arcadom Zrt. a konzorciumi partnerek és az alvállalkozók irányába jelentős tartozást halmozott fel. 

A cégnek a debreceni önkormányzat előleg és az első részszámla címén csaknem három milliárd forintot utalt át 2011-ben, az eddig elkészült munkálatok értéke mintegy 2,5 milliárd forint. Az alvállalkozók felé felhalmozott tartozás csaknem 900 millió forint. Az Arcadom Zrt. MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezi: ragaszkodnak ahhoz, hogy a beruházás alvállalkozóitól csak határidőre, előírt minőségben és áron elvégzett munkát vegyenek át.

A cég felhívja a figyelmet arra, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági környezetben számos bank kivonul a beruházások finanszírozásából, ennek ellenére arra törekednek, hogy rend legyen a teljesítések és kifizetések terén. A közlemény elismeri, hogy a konzorcium tagjai - Arcadom Zrt., Keviép Kft., Tóth TD Kft. - között vita van, de céljuk továbbra is a Debrecen városának tett vállalások teljesítése.

A Keviép Kft. és a Tóth TD Kft. hétfőn visszavonta az Arcadom Zrt. pénzügyi vezető jogát a konzorciumban azt követően, hogy a cég képviselői - szerintük jogsértő módon - magukkal vitték az építkezés folytatásához szükséges iratokat.

A tartozások miatt több alvállalkozó cég is csődközeli helyzetbe került, a munkálatok leálltak és a vállalkozók jövő héten hétfőn, kedden és szerdán naponta tartanak majd több órás demonstrációt a város különböző pontjain.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.