szerző:
hvg.hu

Az V. kerületi önkormányzat szerint a kerületben nincsenek favorizált építőipari alvállalkozók – pedig a Bau Holding 2000 Zrt. egyik közbeszerzéses munkáját már az EU is vizsgálja, a Szirt Kft. szerződéseinek szkenneléséért pedig 1,2 millió forintot kér a vagyonkezelő - írja az Átlátszó.hu.

Rogán Antal kerülete rengeteg pénzt költött ingatlanfelújításokra az elmúlt években, az önkormányzat által favorizált alvállalkozó cég, a Bau Holding 2000 Zrt. azonban ma már felszámolás alatt áll. Az Átlátszó.hu az alvállalkozók kiválasztásának mikéntjét firtató kérdéseire nem kaptott választ, és létszámhiányra hivatkozva húzódik az adatkéréseink teljesítése.

A lap szerint Belváros-Lipótváros Önkormányzata és a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. azóta helyreigazítási kérelemekkel is nyomatékosította, hogy nincs ínyére az V. kerület vagyongazdálkodását vizsgáló cikksorozat. Az egyik kérelmükben azt állítják, hogy az önkormányzat és vagyonkezelő cége “sem a Bau Holding 2000 Zrt.-t, sem a Szirt Építőipari Kft.-t, sem más építőipari céget nem részesít előnyben”, ám a portál által kikért szerződésekből kiderül, hogy a Bau Holding 2000 Zrt. 2006 óta több mint 700 millió forint értékben kapott megrendeléseket a kerülettől. (Az Index arról számolt be: európai uniós bírság jöhet az V. kerületi önkormányzatnak a Budapest Szíve program 2009-es közbeszerzési eljárása miatt).

A Szirt Építőipari Kft. szerződéseit az Átlátszó.hu-nak egyelőre nem sikerült megnéznie, ugyanis előbb az önkormányzat kért 6920 forint térítési díjat az általa kezelt szerződésekért, később azonban az önkormányzati tulajdonú vagyonkezelő cég emelte a tétet, és a maga részéről 1 218 760 (egymillió-kétszáztizennyolcezer-hétszázhatvan) forintot követel szkennelési költség gyanánt (PDF) az építőipari cég szerződéseiért.

Annak érdekében, hogy a közérdekű adatok nyilvánossága a lehető legkevesebb felesleges adminisztráció mellett érvényesülhessen, a portál meg fogja keresni a belvárosi önkormányzatot egy nyilvános “információszabadsági megállapodás” megkötésének szándékával, amely meghatározza, hogy miként lehet másolatkészítés nélkül betekinteni a közérdekű adatokba - írják.

Cikkünk megjelenése után az V. kerület alpolgármestere a következő reagálást küldte el szerkesztőségünknek. Az Átlatszo.hu az önkormányzattól és vagyonkezelő cégétől az összes szerződést kikérte elektronikus úton, és erre tekintettel „a cikkben említett cég apróbb feladatokat is végzett a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. megbízásából (például zárcseréket), csak a szerződések felsorolása több mint 30 oldal, az ezekhez kapcsolódó teljes dokumentáció pedig meghaladja a 100 000 oldalt”. Mint Puskás András írta, "a törvény egyértelműen biztosítja a lehetőséget az önkormányzatok számára, hogy a másolási és scannelési költségekre fedezetet az adatigénylőtől kérjen. Természetesen amennyiben szűkíti a kért adatmennyiséget az atlatszo.hu, úgy ezen költségek  is csökkennek”.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Felfoghatatlan összeg ment el eddig határvédelemre

Felfoghatatlan összeg ment el eddig határvédelemre

Hiába a keleti nyitás, nyolc év alatt megduplázódott a magyar külkereskedelmi hiány az ázsiai piacokon

Hiába a keleti nyitás, nyolc év alatt megduplázódott a magyar külkereskedelmi hiány az ázsiai piacokon

Marabu FékNyúz: Kalózok

Marabu FékNyúz: Kalózok

Milliós hiteleket veszünk fel az iskolakezdés előtt

Milliós hiteleket veszünk fel az iskolakezdés előtt

Nincs türelmi idő, büntetik a parlagfűirtást elmulasztókat

Nincs türelmi idő, büntetik a parlagfűirtást elmulasztókat

Lezuhant és kigyulladt egy kisrepülő a Balaton-felvidéken

Lezuhant és kigyulladt egy kisrepülő a Balaton-felvidéken