Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szerdai közleményében Cséfalvay Zoltán reggeli televíziós nyilatkozatára reagált, amelyben a kormány képviselője azt mondta, 130-140 milliárd forint megtakarítást kell elérni az ez évi költségvetésben, hogy a kormány bizonyítsa elkötelezettségét a GDP-arányos államháztartási hiány 3 százalék alá csökkentésében. Az államtitkár az OECD által kedden megfogalmazott ajánlásokra - amelyek a vagyonadót, a környezetvédelmi adót és a nyugdíjak esetleges megadóztatását vetették fel -, úgy reagált, a kormány a tömegközlekedés korszerűsítésére és az önkéntes nyugdíjpénztárak erősítésére kíván koncentrálni.
A szocialista politikus szerint, ha a kormány nem módosítja a jelenleg érvényben lévő jogszabályokat, akkor a bruttó jövedelem után fogják számolni a nyugdíjakat. "Ez feltételezi a nyugdíjak megadóztatását, amit a szolgálati nyugdíjak esetében már leteszteltek" - teszi hozzá.
Korózs Lajos úgy fogalmaz, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter "azon ügyködik, hogy a jelenlegi 70 százalékos induló nyugdíjakkal szemben 60 százalék alá csökkentsék az induló nyugdíjakat". Hozzáteszi, a másik tervezett intézkedés, hogy "felgyorsítják a korhatáremelést", így szerinte 2014-ben már mindenkinek egységesen 65 év lesz a nyugdíjkorhatár.
Az MSZP elnökségi tagja "nem felvállalt, de kiszivárgott elképzelés" alapján a már átalakított szociális ellátások radikális csökkentését, bizonyos ellátások megszüntetését is elképzelhetőnek tartja. Mint írja, az alaptörvény "már megalapozott ennek, hiszen nyugdíjat már csak a korbetöltött öregségi nyugdíjasok kapnak". Felidézi továbbá, hogy januártól Magyarországon - "Európában egyedülálló módon" - megszűnt a rokkantnyugdíj, helyette kétféle ellátást lehet kapni: rokkantellátást és rehabilitációs ellátást.
Korózs Lajos a fentieket összegezve úgy fogalmaz, az Orbán-kormány nem csak adóval, hanem a nyugdíjhoz kapcsolódó juttatások csökkentésével, vagy megszüntetésével is "megadóztathatja" a nyugdíjakat, de szerinte hasonló eredménnyel járhat a nyugdíj melletti munkavégzés megszüntetése vagy további korlátozása is.