A Demokratikus Koalíció alelnöke, Niedermüller Péter közleményében arra reagált, hogy hétfőn a Fidesz frakcióvezetője parlamenti felszólalásában a következőket mondta: "A magyar tudománynak, a magyar egyetemi világnak, Magyarországnak az elmúlt húsz évben nem volt hozzá ereje és bátorsága, hogy a rendszerváltozás előtt és a rendszerváltozáskor szerzett tudományos címeket megvizsgálja, hogy a doktori jogokat fölülvizsgálja, és a tudományos minősítések világában rendet tegyen. Ez ugyanolyan nagy elhallgatása volt a rendszerváltozásnak, ami miatt szembe kell néznünk a múlttal és meg kell ezt változtatnunk. A tudomány világától nemcsak azt a bátorságot és becsületességet kérjük, ami a szenátus döntéséhez reményeink szerint vezetett, hanem azt is, hogy nézzen szembe a magyar tudomány a saját elmúlt ötven éves múltjával, tisztítsa meg saját magát, és kezdje ezt a vezetőkön. Ezt is elvárjuk a tudomány világától."A Demokratikus Koalíció ezzel szemben felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar tudomány művelői elsöprő többségükben az elmúlt ötven évben csakúgy, mint napjainkban a tudományos kutatás nemzetközileg elfogadott, írott és íratlan szabályainak megfelelő módon végezték tudományos munkájukat; annak eredményeit publikálták vagy szabadalmakban rögzítették, ezekről értekezéseket készítettek, amelyek alapján különféle tudományos címeket és fokozatokat szereztek. Ezek a minősítési eljárások átlátható módon, több esetben nemzetközi zsűrik bevonásával zajlottak.Lázár János kijelentései a párt szerint nemcsak arról tanúskodnak, hogy "a Fidesz frakcióvezetőjének fogalma sincs a tudományos kutatás és minősítés mibenlétéről", de arról is, hogy "a Fidesznek semmi sem drága azért, hogy hatalmát még ideig-óráig fenntarthassa. Ennek érdekében arra is képes, hogy megkísérelje a magyar tudományosságot a nemzetközi közvélemény előtt lejáratni".A Demokratikus Koalíció ezért azt üzeni a Fidesznek, hogy ez a próbálkozása nem fog sikerrel járni, a nemzetközi tudomány a magyar kutatókat és oktatókat teljesítményük és eredményeik alapján, a tudomány időtálló szabályainak, nem politikusok érdekvezérelt kijelentéseinek megfelelően fogja megítélni. A DK fontosnak tartja, hogy a tudományos minősítések múltja és jelene teljes nyilvánosságot élvezzen, ezért honlapján helyet biztosít egy olyan linkgyűjtemény számára, amelyen a tudomány bármely magyar művelője - pártállástól és párttagságtól teljesen függetlenül - elérhetővé teheti tudományos címeivel és fokozataival kapcsolatos értekezéseket és egyéb dokumentumokat, hogy ezzel is megkönnyítsük azok helyzetét, akik e dokumentumok eredetiségét és a tudományos minősítések tisztaságát kétségbe vonják - áll a közleményben.
DK: megvédjük a tudományos fokozatokat
A Demokratikus Koalíció szolidáris a magyar tudományossággal és leghatározottabban visszautasítja azokat az alaptalan vádakat és gyanúsításokat, amelyekkel Lázár János a tudomány világát és a tudományos minősítések rendszerét illette.
A varázslat vége: Trump nemcsak a választást vesztette el, hanem a fonalat is
A kampánybeszédeiből ítélve pedig az eszét is.
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Megszólalt Gyurgyák János, miután kiderült, hogy beszervezték
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
Szaglógödröcskéinktől is függ, hogy kibe leszünk szerelmesek
J. D. Vance elmondta, szerinte miért buktak ekkorát a republikánusok
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
Az Alkotmánybíróság szerint „semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül” Patyi András ügynökmúltja
Orbán Viktor elárulta, mit kezdett a végkielégítésével
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Bicskanyitogató stílus és ízlésbeli vakfoltok – használt vagy ártott Ókovács Szilveszter a magyar operának?
Hónapok óta szúrós szag terjeng a Hegyvidéken, védőruhás katonákat vezényeltek ki
Megvan Balog Zoltán utódja a Dunamelléki Református Egyházkerület élén
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.