Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Megszűnnek az étkezőkocsik a MÁV-járatokon, de csak a belföldieken - közölte a MÁV-START.
A MÁV-START ugyan június 16-án megszünteti az étkezőkocsi szolgáltatást belföldi járatain, a nemzetközi járatokon azonban megmaradnak az étkezőkocsik a belföldi és a külföldi szakaszon is - közölte a vasúttársaság kedden, amely szerint a jelenlegi koncepció nem volt kifizetődő, de a későbbiekben, egy készülő, új szolgáltatási koncepció mentén szeretnék újraindítani a kocsikat.
A MÁV-START számítása szerint az étkezőkocsi szolgáltatáshoz közvetlenül kapcsolható éves kiadásuk mintegy 660 millió forint, bevételük 10,3 millió forint, az üzemeltetést ugyanis a bérlő végzi. A szolgáltatás megszüntetése érinti a belföldi forgalomban közlekedő pécsi, nyíregyházi, miskolci és debreceni InterCity járatokat.
A MÁV START hangsúlyozza, hogy az utasok igényei alapján tervezik az új szolgáltatási koncepciót, amely tartalmazhat étkezőkocsi szolgáltatást is, de nem a jelenlegi konstrukcióban.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.