„1989 megváltoztatta az állam és tulajdonformákat, a jogokat, s alapvető változást hozott az állampolgári szabadság tekintetében. Az állampolgárság fogalma új, addig nem ismert jelentést, tartalmat kapott: szoros összefüggésben a szabad választásokkal – amely a társadalmi életet szerződéses viszonyok közé terelte. Húsz év után a szabadságélmény közösségteremtő ereje eltűnt, s maradt a frusztráció, a csalódottság, a gyűlölet, a történelmi mitológia, a jelenidőből való kihátrálás. A kérdés az, hogy milyen nemzedéknek, s mit jelent, illetve jelenthet ez az örökség” – állt az előadás ismertetőjében.

– Az, hogy a rendszerváltás egy csepp vér nélkül, tökéletes fegyelmezettségben zajlott le, morális tartást adott az országnak, amit az elmúlt 20 évben sikerült lerombolni – mondta György Péter, az ELTE-BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet vezetője. Mindezzel egyidejűleg az állampolgárokkal „nem az történt, hogy a szabadságtól boldogabbak, gazdagabbak, hanem szegényebbek lettek.” A kulturális életet tekintve az esztéta szerint hazai gasztrokultúra lett az egyetlen progresszió, miközben „soha ennyi éhező gyerek nem volt az országban.”

György Péter irodájában

Stiller Ákos

Átkelés a Rubiconon

A rendszerváltással addig elképzelhetetlen dolgok váltak elképzelhetővé, György Péter szerint mindez azért különösen hangsúlyos, mivel „mindig azok az időpontok érdekesek, amikor kijövünk a rutinból”. „Meg kellett szokni”, hogy az emberek szabadok, a kánonok összeomlottak és elvesztettük a protokollt, ahogyan azt sem lehetett tudni, „mi professzionális, mi nem”, ennek következtében pedig „két perc alatt senki nem tudta, hol van”. Mindez leginkább a nyilvános beszédben lehetett tetten érni az MTV rendszerváltást követő közéleti és vitaműsoraiban. 

Kitért Orbán Viktor Nagy Imre újratemetésén, 1989-ben elmondott beszédére, amellyel szerinte Orbán átlépett a Rubiconon, mivel világossá tette, hogy „a szabad beszédben megszűnt a kommunista párt kánonja”. György Péter szerint „elmondhatatlan ígéret” volt az, ahogyan a rendszerváltás lezajlott Magyarországon, bár később „lettek problémák" abból, hogy „nem volt a magyar lakosság számára egyértelmű, hogy a liberalizmus és a kapitalizmus együtt járnak”.

Haragszunk a demokráciára

„Azt hittük, hogy joggal lehet demokráciát csinálni és amikor bebizonyosodott, hogy nem lehet, nem a jogállamra kezdtünk el haragudni, hanem a demokráciára” – foglalta össze György Péter előadásának, második, jogállamiságról szóló részét. Szerinte rendszerváltás utáni időszakot alapvetően a „jog fetisizálása” jellemezte. „Folyamatosan jogi probléma lett a társadalmi problémákból”, és nem született meg az a felismerés, hogy a jog nem karizmatikus. Az első négy évben a parlamentben csak fundamentális törvényeket hoztak, „három hónap alatt két jogász kiigazította az államszocializmust és azóta sem vette magának senki a bátorságot, hogy megnézze, mit is szüntettek meg.”

A jogi kultúra tehát átjárta az országot, de „ez helyettesített valamit, a kölcsönös kontraktualitások iránti vágyunkat. A jogállam, mint fetisizmus félreértés. Az egy dolgot helyettesít, azt a demokratikus elképzelést, hogy a kölcsönös szerződéseket az élet minden viszonyában betartjuk. Például, hogy a tanárok tanítanak az iskolákban és a diákok tanulnak, ez nem egy nagyon bonyolult elképzelés, ezt nem lehet jogilag szabályozni. Képzeljenek el egy magánéletet, amelyben a házastársak minden egyes lépés előtt jogilag kívánnak megegyezni” – mondta az előadó.

A „kölcsönösség paródiáját” azonban sikerült elsajátítani, miközben a jogállam a szemünk láttára omlott össze. Ez a fajta joggyakorlat György Péter szerint hungarikum volt, amit Orbán fülkeforradalma törölt el. Egy jogállamban „nem lehet 350 törvényt elfogadtatni hajnali három és négy között.”

„A szólásszabadságnak semmi köze a fenyegetéshez”

„Az, hogy a demokrácia megmarad-e, a 2014-es Jobbik-szavazatok számán múlik. Az egyetlen ember pedig, aki ma Magyarországon meg tudja verni Vona Gábort, az Orbán Viktor” – mondta György Péter az előadás szólásszabadság és gyűlöletkeltés témakörét körüljáró részében. Szerinte a Jobbik „egy paradigmával arrébb tolja az erőszak értelmezését”, illetve „lehet azt mondani, hogy a Jobbik csak neonáci bűnözőkből áll, de nem lehet azt mondani, hogy az országban 800 000 neonáci bűnöző él. És nem lehet pofont adni 800 000 embernek, ahogyan 500 000 cigánynak sem.”

Az előadó hosszasan fejtegette a szólásszabadság kérdését is. A szólásszabadság addig tetszett mindenkinek, ameddig senki nem mondott semmit és most ott tartunk, hogy „mindenki azt gondolja, hogy addig tart a szólásszabadság, ameddig nem őt kezdik ki” és ebbe a baloldal és a jobboldal is ugyanúgy „beleakadt”. Mindezzel együtt „a korlátozhatatlan szólásszabadság az egyetlen esélye annak, hogy a rendszerváltásból valami megmaradjon".

György Péter szerint a nyilvános beszédben az emberek azért tanúsítanak önmérsékletet, mert „azt akarják, hogy ez a felület a demokrácia közös területként épüljön tovább. A neonácikat pedig onnan ismerjük meg, hogy ők ezt nem akarják.” Az angol vagy német újságírók nem azért nem rasszisták, mert nem lehetnek azok, hanem mert a nyelv iránt felelősséget éreznek, mivel a nyelv egy public domain. „Az, hogy egy újságíró mit ír le, az nem egy indulat-átvétel, hanem az élet közös szimbóluma, metaforája, vetülete.” Nálunk ez úgy nézett ki, hogy „89-ben jött a PC, amiről azt gondolta mindenki, hogy liberális dolog, akkor azt most abbahagytuk, most van a valóság, amikor végre meg lehet mondani az igazságot arról is, hogy milyenek a cigányok. Ez a legveszléyesebb dolgok egyike.” A szólásszabadságnak két része van, az egyik a bonyolultabb, mediális része a másik pedig az, hogy „a szólásszabadságnak semmi köze a fenyegetéshez.”

Itt utalt Bayer Zsolt Kígyótojás című írására, amelyben a szerző kifejti, hogy „egy nemzetet halálra lehet éheztetni, el lehet venni a hazáját, ki lehet rabolni – de nem lehet elvenni tőle a múltját, a hőseit és a legendáit, mert abba vagy belehal, vagy iszonyatos bosszút fog állni. Iszonyatosat és irracionálisat, amelybe aztán majd szintúgy ő hal bele.” Majd Bayer azért könyörög, hogy „hátrébb az agarakkal Nyirőtől, de hátrébb a Székely Himnusztól is.”

Az esélytelenek nyugalmával

„'89 azt jelentette, hogy sem undorodnom, sem gyűlölnöm nem kell többé. A gyűlölet rettenetes dolog, mert mindent átjár. Most pedig van miért gyűlölködni” – véli György Péter. A gyűlölködés tompítását tekintve felhívta a figyelmet a történelmi egyházak felelősségére, illetve kifejtette, hogy ahol 12 éves gyerekeket börtönbe lehet zárni és „ahol a szegényeket kriminalizálják, ez pedig a történelmi egyházakat egyáltalán nem zavarja”, ott „a magyar társadalom túl van azon a ponton, amit demokratikus kultúrának hívnak.” Ez pedig egy puskaporos hordó és az egész társadalmat kriminalizálja. Ennek része a rendőrség 2006-os túlkapások óta megmerevedett tehetetlensége és az is, hogy „az országban nincsen ellenzék”. Összegezve pedig az mondta: „Jó hír nincs. Az, hogy semmi nem tart örökké. Aki szeret esélytelen küzdelmekbe bocsátkozni, annak most jó.”