Úgy fogalmaztak: a PDSZ-nek három és fél ezer tagjával nincs felhatalmazása a tanító- és tanártársadalom képviseletére, és "a felelőtlen állítások csak negatív hangulatkeltésre alkalmas rémhírek", amelyekről egyeztetni nem lehet.
Mendrey László, a PDSZ elnöke hétfőn közölte, hogy az érdekképviselet egyeztetést kezdeményez Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel a köznevelési törvény tervezett módosításáról, valamint a pedagógus-életpályamodell bevezetésének fedezetéről.
Sajtótájékoztatóján az elnök annak az aggodalmának adott hangot, hogy az életpályamodell bevezetéséhez szükséges forrás, körülbelül 80 milliárd forint nem többletpénz lesz, hanem bázisként jelenik meg. Jelezte, hogy a forrás előteremtésével összefüggésben pedagógusok tömeges elbocsátásától és iskolák bezárásától is tartanak, ami rövid időn belül a közoktatás "megroppanásához" vezetne.
Közleményében az oktatásért felelős államtitkárság rámutatott: a nemzeti köznevelésről szóló törvény egyértelműen rögzíti, hogy az osztály- és csoportszámok valamint az intézmény egyéb feladatai, speciális jellege alapján hány pedagógusra van szükség.
Emlékeztettek arra, az elmúlt két évben "a kormány olyan intézkedések sorát fogadta el, melyek hosszú távon biztosítják az iskolákban a nyugodt munka feltételeit". A pedagógus-életpályamodell elfogadásával évtizedes adósságot pótolt, az új szabályozás visszaadja a pedagógushivatás rangját, anyagi és erkölcsi megbecsültségét - írták.