A tájékoztatás szerint három gyerek sérült meg súlyosabban, a felépülésük több hetet vesz igénybe; a klinikára vittek hat felnőtt sérültet is, ők hétfőn elhagyhatják a kórházat. A baleset akkor történt, amikor az M5-ös autópályán a röszkei határátkelőhelynél várakozó kocsisorba rohant egy veszélyes anyagot szállító török kamion.
Három tizenéves gyerek sérült meg súlyosabban - közölte az SZTE Gyermekklinikájának igazgatója. Túri Sándor professzor elmondta: egy kislányt medence- és bordatörés miatt kellett megműteni, és belső mellkasi zúzódásai is súlyosak, állapotát azonban sikerült stabilizálni, már nincs életveszélyben. A másik két gyermek csonttörést szenvedett, egyiküknek a mája is megsérült. A baleset három gyermekkorú sérültjének fölépülése több hetet vesz igénybe - tette hozzá a professzor.
Hat felnőtt kisebb agyzúzódás, bordatörés, nyaki csigolyasérülés, belső zúzódások miatt került az SZTE Traumatológiai Klinikájára - közölte Török László docens. Az ügyeletvezető főorvos elmondta: műtétre nem volt szükség, a megsérült felnőttek hétfőn elhagyhatják a klinikát.
A tömegbaleset szombaton hajnalban történt. A röszkei átkelő kilépőoldalán a Belgiumból, Ausztriából és Németországból szabadságukra hazatérő török származású vendégmunkások miatt mintegy két kilométeres kocsisor torlódott fel, a kamion ebbe a sorba rohant bele hátulról. A balesetben egy, a leghátsó autóban utazó 44 esztendős férfi életét vesztette, az akkori tájékoztatás szerint ketten - egy kislány és egy felnőtt - életveszélyesen megsérültek, öten súlyos, heten könnyű sérüléseket szenvedtek.
A sértetlen utasokat, mintegy harminc embert, zömében tíz évnél fiatalabb gyerekeket az önkormányzat segítségével a katasztrófavédelem a röszkei művelődési házban helyezte el, és ellátásukról is gondoskodott.
A rendőrség szombaton őrizetbe vette a kamiont vezető 32 éves férfit. A járművével Németországból Törökországba gyúlékony anyagokat, illetve ciánvegyületeket szállító kamionos ellen halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indul büntetőeljárás.
Stabilizálódott a röszkei baleset sérültjeinek állapota
Stabilizálódott a szombati röszkei baleset sérültjeinek állapota - közölte a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Klinikai Központja vasárnap.
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról is tárgyal a parlament
Új politikai erő alapjait tette le Fekete-Győr András, miután kilépett a Momentumból
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Technikai hiba volt az OTP-nél, kétszer vonták le egyes vásárlások összegét
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Valaki Tuzson Bence-plakátnak öltözött Halloweenre
Váratlan értelmet nyert a nagy tavaszi plakátolás.