Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a rendőrség átszervezésével jogutód nélkül megszüntetik a BRFK szervezett bűnözés elleni osztályát és a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) beolvasztják a készenléti rendőrségbe, gazdaságvédelmi főosztályát pedig ugyancsak megszüntetik.Az ellenzéki politikus felháborítónak és törvénytelennek nevezte, hogy ezek az információk jórészt csak "egy bizonyos napilap egy bizonyos újságírójától tudhatók meg". Az MSZP ezért indokoltnak tartja Pintér Sándor belügyminiszter, Hatala József rendőrfőkapitány és Papp Károly miniszteri biztos meghallgatását a rendőrségi átalakításokról. Tájékoztatása szerint kormánypárti képviselők is támogatják az említett két testület összehívását, amire így augusztus második felében kerülhet sor.Harangozó Tamás hangsúlyozta, az összesen 420 rendőrségi alkalmazottat érintő változtatások nyilvánvalóan összefüggésben vannak az utóbbi hónapok rendőrségi korrupciós ügyeivel. Az MSZP ezért akár indokolhatónak is tartaná a szervezeti módosításokat, ám azok lebonyolítása szerintük elfogadhatatlan.A szocialista képviselő úgy értékelte, a kormány a kapkodó átszervezésekkel több kárt okoz a rendőrségnek és a törvénytisztelő állampolgároknak, mint amennyi hasznot hoz a korrupció visszaszorítása érdekében. "Józan paraszti ésszel" is belátható, hogy teljes osztályok megszűntetésével hónapokra, vagy akár esetleg évekre is megakadhatnak a szervezett bűnözés ellen folyó nyomozások - mondta.
Összehívná a bizottságokat az MSZP a rendőrség átalakítása miatt
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi és rendészeti bizottságának az összehívását kezdeményezi az MSZP annak érdekében, hogy a parlamenti képviselők tájékoztatást kaphassanak a rendőrséget érintő átalakítások indokairól.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Minden jel szerint nehéz nap köszönthet a republikánusokra – az amerikai félidős választásokról közvetítünk
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.