Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A kedvező időjárásnak köszönhetően szeptember közepéig biztosan nyitva lesznek a budapesti strandok – tudta meg az InfoRádió a Budapest Gyógyfürdői Zrt. szóvivőjétől. Bár a szeptemberi iskolakezdéssel a hétköznapokon a családokra nem lehet számítani, az üzemeltetők abban bíznak, hogy hétvégén sokan kilátogatnak majd a fürdőkbe.
Idén az időjáráshoz igazodnak nyitva tartásukkal a fővárosi strandok: ezúttal nem májustól szeptember elsejéig tart a szezon, az előrejelzéseket alapul véve ugyanis szeptember közepéig lehet majd járni a fővárosi fürdőkbe – közölte a Budapest Gyógyfürdői Zrt. szóvivője. Szűcs Panni az InfoRádiónak elmondta, ha esetleg hűvösebbre fordul az idő, akkor átgondolhatják ezt a döntést.
Elsőként a hideg vizes strandok zárnak majd be, vagyis a csillaghelyi, a római és a pünkösdfürdői – tette hozzá.
A szóvivő szerint a szeptemberi iskolakezdés ellenére, ha marad a meleg idő, akkor gazdaságosan lehet üzemeltetni a strandokat, főleg a hétvégi napokon, ám azt egyelőre nem lehet megmondani, idén milyen évük volt a budapesti strandoknak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.