Megalapították Bajnai új egyesületét

Zárt ajtók mögött, csütörtök délután megalapították a Haza és Haladás Egyesületet - írta a Népszabadság. A szervezetet a lap szerint Bajnai Gordon vezeti, az alapítók között pedig egykori miniszterek is szerepelnek. Korábban az atv.hu azt közölte, az új egyesület jelentheti majd Bajnai politikai visszatérésének igaz bázisát.

  • hvg.hu hvg.hu
Megalapították Bajnai új egyesületét

Csütörtök délután hivatalosan is megalapították a Haza és Haladás Egyesületet, amelyet Bajnai Gordon vezet, az alapítók között pedig a volt kormányfő egykori miniszterei mellett Felcsuti Péter és Szigetvári Viktor is szerepel - közölte a Népszabadság. A lap szerint az alapítvány Seregély utcai székhelyén formálisan is elfogadták az egyesület alapító okiratát és alapvetését, majd pedig aláírták a bírósági bejegyzéshez szükséges papírokat.

Korábban az atv.hu azt közölte, hogy nem a Milla jelenti Bajnai Gordon politikai visszatérésének bázisát, hanem az általa létrehozott új egyesület. A portál értesülése szerint az új egyesület jelenti majd a kereteit a volt miniszterelnök politikai tevékenységének. A beszámoló szerint a Bajnai-stáb koncepciója az, hogy az Orbán-kormány vitatható teljesítményű gazdaságpolitikáját, különösen a közgazdászkörökben élesen bírált "matolcsyzmust" kívánják ellenpontozni.

Bár az atv.hu azt közölte, hogy Bajnai stábjában szerepet kaphat Urbán László, aki az első Orbán-kormány pénzügyminiszter-jelöltje volt, a hvg.hu információi szerint azonban Urbán semmilyen Bajnai által vezetett, létező vagy a későbbiekben létrejövő szervezetnek nem tagja, és nem is lesz az, viszont szakmai koordinátorként közreműködik a Haza és Haladás Alapítvány gazdaságpolitikai projektjében.

A Népszabadság információi szerint az alapítók között olyan nevek szerepelnek, mint a már hivatkozott Felcsuti Péter, a Bajnai-kormány egykori pénzügyminisztere: Oszkó Péter, a volt külügyminiszter Balázs Péter, az egykori kabinet- és kampányfőnök Szigetvári Viktor, a kommunikációs szakember Gyurkovics Tamás vagy épp a Népszabadság korábbi főszerkesztője, Vörös T. Károly.

A lap értesülései szerint az egyesület tisztségviselői a lehető leghamarabb megteszik a bírósági bejegyzéshez szükséges jogi lépéseket, a szervezet pontos céljáról és lehetőségeiről pedig Bajnai Gordon fog bővebben beszélni a Milla október 23-i tömegdemonstrációján. 

 

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.