Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Három embert, köztük egy gyereket szállítottak kórházba csütörtök este Esztergomban kutyaharapás miatt – közölte a rendőrség.
A kutya egy családi ház udvarán támadott meg két nőt és egy kislányt, mindhárman albérlőként éltek a ház egyik melléképületében.
A rendőrség az ügyben a körülmények tisztázása után ígért pontosabb tájékoztatást.
Egy szemtanú azt mondta, hogy egy pitbull harapta meg a három embert. Az állat később kirohant az udvarról, a gyepmesterek a saját láncánál fogva hozták vissza.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.