szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Pénzügyi visszaélésekkel vádolta meg a Jobbik saját korábbi alelnökét, Szegedi Csanádot, de részleteket egyelőre nem közöltek. A párt azt szeretné elérni, hogy Szegedi lemondjon, vagy megfosszák EP-képviselői mandátumától, amelyet annak ellenére megtartott, hogy kizárták a pártból.

Súlyos, de közelebbről meg nem nevezett bűncselekmény miatt a Jobbik a párt korábbi alelnöke és EP-képviselője, Szegedi Csanád ellen. Lenhardt Balázs jobbikos
országgyűlési képviselő pénteki közleménye szerint "súlyos bűncselekmények megalapozott gyanúja merült fel Szegedi brüsszeli ténykedése kapcsán". A Európai Parlament képviselőként állítólag "súlyos visszaéléseket" követett el az őt megillető költségkeretet felhasználásakor.

A képviselő nem részletezte, pontosan mit követett el Szegedi, csak azt írta: volt párttársa "olyan súlyos visszaéléseket követhetett el, hogy annak kivizsgálása az OLAF (Európai Csaláselleni Hivatal) által a képviselői mandátumának elveszítését kell eredményezze". Lenhard ugyanakkor azt kérte, hogy "akinek bármilyen további információja van Szegedi jogellenes ténykedéséről", az jelezze a Jobbiknak.

A közlemény szerint Szegedi Csanádot nem korábban előtte is ismeretlen zsidó származása, hanem "folyamatos hazudozásai és nyilvánosságra került megvesztegetési kísérlete miatt" zárták ki a pártból idén nyáron. Lenhard sérelmezi azt is, hogy Szegedi azóta "érdekes metamorfózison ment át", hiszen "keményvonalas radikálisból a legszélsőségesebb cionista álláspont visszhangjává vált".

A Jobbik szerint az EP-mandátumot a párt nyerte el, és azt Szegedi "jogtalanul bitorolja", ezért mindent el akarnak köetni, hogy lemondassák "az árulót". A közleményben a jobbikos képviselő kifogásolja azt is, hogy az ügyészség még nem járt el hivatalból Szegedi ellen, aki egy hangfelvétel tanúsága szerint vesztegetést követett el. A közlemény külön kiemeli, hogy az EP-képviselő néhány hónapja egy "villát" vásárolt Csömörön, amelyet korábban százmillió forintért árultak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!